Køb Billetter
JÓKAI 200 - Így szerettek, így mulattak Jókai és kortársai
Zenés irodalmi időutazás Laborfalvi Róza szemszögéből
Önironikus este, élveboncolás szóközökkel, szerepjátékokkal a valóság elfogadásáért.
Az ember erotikus megtestesülése és tárgyiasulása. Nyilvános body shaming.
Vannak pillanatok, amiket elfelejtünk megélni...vannak dallamok, amiket nem hallunk meg...versek, melyek olvasatlanok maradnak...és ha néha úgy érezzük egyedül maradtunk a világban, csak engedjük, hogy megmutassa magát, az a titokzatos valami, ami sokszor észrevétlen, de körbevesz minket: a láthatatlan szépség.
Hihetetlen, de eltelt 5 év! Ünnepeljük együtt egy kivételes és csak egyszer látható előadóművészeti őrülettel, mely kifejezetten erre az alkalomra készül.
rockopera
SZÖRÉNYI LEVENTE–BRÓDY JÁNOS - BOLDIZSÁR MIKLÓS: EZREDFORDULÓ CÍMŰ DRÁMÁJA ALAPJÁN
Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk.
A passió, mint zenei és színpadi forma szakralitását ugyan megtartva, de mégis eloldható Jézus Krisztus személyétől. József Attila élete, halála és műve, ezen belül a nevezetes Curriculum vitae így válhat recitált „evangéliummá”.
Pierre Barillet műve alapján készült zenés vígjáték
Interaktív impróshow. Egy pörgős este tele nevetéssel, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az alap Momentán-élmény.
A második világháború idején játszódó dráma a történelem kevésbé ismert részleteit tárja fel, miközben a színpadon felcsendülnek Orbán Bori előadásában a korszak legismertebb dallamai. A történetben kémek, politikusok és művészek sorsai keresztezik egymást, bemutatva egy vészterhes korszak emberi drámáit és hatalmi játszmáit.
Olasz sanzonok, népszerű slágerek töltik meg az előadást, ami a legnemesebb érzelemről; az anyai szeretetről szól.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.
Az arab éjszaka
Füge Produkció - SzínMűhely Produkció - Goethe Intézet - Freeszfe Egyesület
- hangszínházi előadás -
„A sors kegyeltje voltam, hogy mindig nagyszerű dalszövegírók töltötték meg érzelemmel és gondolattal a zenei ötleteimet.
színházterem
költészet és elektronikus zene
időtartam: 50 – 55 perc
korhatár: 14+
Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.
Egy pincérnő és egy szakács: Frankie és Johnny. Bár nem lehet csak azért járni valakivel, mert van egy ilyen dal, ők kölcsönösen kinézik egymást maguknak az étteremben.
„Amikor a közönség előtt állok, nagyon igyekszem egy fikarcnyit sem engedni az energiáimból. A legjobbat nyújtom, egész lelkem, egész szívem beleadom a sanzonjaimba, minden alkalommal azon vagyok, hogy emberi kapcsolatot teremtsek a nézőtérrel, közösséget találjak a hallgatóimmal…”
Gyermekmusical a Pesti Művész Színház előadásában.
Zenés mesekaland Micimackóval és barátaival a Százholdas Pagonyból.
Zenés Retró Kabaré Műsor!
Bemutató 3+
Pagony - Füge Produkció
Az előadás után a Kávézóban gyerek - és pénztárcabarát ebéddel várunk!
TŐRÖCSIK MARI 90!
Legendás film, klasszikus alkotás, amely úgy szólt az ötvenes évek gyilkos világáról, hogy a legszebb emberi érzés, a szerelem győzelmét hirdeti mindenek felett. A történet a tánc, a zene és a próza dinamikus egységben szólal majd meg a színpadon.
Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy gazdag és egy szegény gróf, egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak az érett asszonyt szeretik. Érkezik egy Lovag, aki semmire sem tartja a nőket. Mirandolinát felbosszantja ez a nőgyűlölet, és elhatározza, magába bolondítja a férfit. Ehhez segítségül vesz két állástalan színésznőt, hogy megtréfálja a grófokat és a lovagot, ezzel elindul az őrület.
Az alaphelyzet: egy fiktív dráma fiktív próbafolyamata, majd… A PREMIER!
A szereplők: A Momentán Társulat tagjai, akik egy fiktív színházi társulatot játszanak.
A műfaj, a konkrét karakterek, a konfliktus: kiderül, ha eljössz!
Zenés Retró Kabaré Műsor!
Budapest XX. Múltszázadi budapesti hangulat, felejthetetlen magyar slágerek és sanzonok.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.
Molnár Ferenc egyfelvonásos zenés komédiája!
“Te hívsz haza. Haza? Van nekem hazám? Ilyen erővel még nem gondoltam rá. Ilyen erővel nem érintett meg ez a szó. Mintha apám, vagy anyám hívott volna. Van, aki ezzel is törődik? “
„Egy Nobel-díjas hazatérése” – Szent-Györgyi Albert ősbemutató
A Momentán Társulat 2024 szeptember óta működő improvizációs színházi alkotóműhelye, a Momentán Műhely bemutatja REFLEX című előadását.
Interaktív zenés vidámság 2 részben
Az UP Teátrum előadása
Alan Alexander Milne világhírű műve alapján készült színpadi mesejáték.
*NEM BÁBSZÍNHÁZ*
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.