Koncert, zene

832 program


Műsor:
Joseph Haydn:
39. g-moll szimfónia
Harmoniemesse

Operagála

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Már hagyományszerű a nyár eleji operagála a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Felcsendülnek népszerű operarészletek, különleges részletek a legismertebb művekből, valamint igazi csemegék, melyek kavalkádja garancia a fergeteges előadáshoz a három fantasztikus külföldi énekes tolmácsolásában.

A koncert műsorát nagyrészt a sztenderdek és a blues világának egyéni, ám autentikus interpretálása határozza majd meg, ami igazi csemegét és egyben hatalmas élményt kínál a műfaj kedvelőinek.

Európa Kiadó

THÁLIA NYÁRIKERT - SALFÖLD

A ’80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros–énekes–igazgató köré épülő Európa Kiadó a magyar alternatív könnyűzene úttörő, mára legendássá vált formációja. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai.

Bartók Béla 1931-ben Barcelonában és Bilbaóban előadott műsora

A koncert után mindenkit szeretettel várunk a helyszínen a kerti mulatságra!

A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL VÁRJON DÉNES JÚNIUS 16-I TELTHÁZAS KONCERTJÉT 17-ÉN MEGISMÉTELJÜK!

Messiaen és Widor

KERINGŐVARÁZS

RaM-ArT Színház

A BUDAPESTI STRAUSS ZENEKAR NYÁRI KONCERTJE

Grencsó István és Lewis Jordan ismeretsége több mint két évtizedre nyúlik vissza. Akár a Gödörben, akár a Jelenben, akár a Trafóban játszottak Budapesten, az improvizáció valóságos örvénye szippantotta be őket és a közönséget.

NOUVELLE VAGUE koncert

Szegedi Szabadtéri Játékok

Új hullám söpör végig az Újszegedi Szabadtéri Színpadon – a Szabadtérire érkezik a Nouvelle Vague!

Izgalmas kamarakoncert-sorozatot hirdet a Budapest Bach Consort a 2023/2024-es évadra.

Piastrella Trio & Friends

Budapest Music Center

A Piastrella Trio műsorát túlnyomórészt a fúziós, modern jazz zenei világa határozza meg, a fiatal zenészek inspirációs forrásai között olyan nagyszerű zeneszerzők szerepelnek, mint Chick Corea, Keith Jarrett vagy Jesus Molina.

A zenekar jelenleg legújabb albumán dolgozik, amin Milán ismét vendégeskedni fog, így a kvartett legismertebb dalai mellett ez a koncert az ősszel megjelenő lemez anyagába is betekintést nyújt.

A FÉM színészei és alkotói búcsúztatják az évadot.
Támogassák a FÉM Színházat egy jegyvásárlással! Köszönjük.

Nyárköszöntő koncert

ÓKK-Csillaghegyi Közösségi Ház

A Józsa Tamás zenesuli növendékeinek különleges koncertje, egy sziporkázó, vérpezsdítő, eleven zenei élmény.

Varga Bendegúz együttesének második lemeze, a Tom-Tom Records gondozásában megjelent Chasing Your Dreams a korábbi Goldmund című album folytatása, talán még kiforrottabb hangzásvilággal és még egyértelműbb elköteleződéssel a kísérletező kortárs jazz felé.

Kaláka: Az elveszett követ

Városmajori Szabadtéri Színpad

A Kaláka zenekart rengeteg szál kötötte össze Kányádi Sándorral - és köt össze ma is. Első erdélyi turnéjukon született meg Az elveszett követ című Kányádi-vers megzenésítése, majd az évtizedek alatt több tucat követte. Jelen kötet ezekből nyújt válogatást.

Napjainkban aligha képzelhető el műalkotás, amely fontosabb figyelmeztetést rejtene magában a fenyegető természeti jelenségekről és a Föld lehetséges sorsáról vitázó emberiség számára, mint Az istenek alkonya. Talán még van idő arra, hogy visszaadjuk a gyűrűt a Rajna sellőinek.

SZENT IVÁN ÉJ - BRUCKNER WARM UP!

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Egy látványos, fergeteges este a Barlangszínház nagyszínpadán a Soproni Szimfonikus Zenekar hangversenyével

Bruckner 200

Győri Filharmonikus Zenekar

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar és a Csíki Kamarazenekar közös koncertje

MARCZI GYEREK PIKNIK - KLÁRISOK KONCERT

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Igazi kikapcsolódás a gyerekeknek és a család számára egy nyár esti koncert, tánc, kézműveskedés, és finom üdítő!

EtnoRom // KULT-Udvar koncert

K11 Művészeti és Kulturális Központ

Az együttest a roma zene világhírű szólóénekes-párja, Balog József és Künstler Ágnes alapította 2005-ben a magyarországi roma zene virtuózaiból.

A Junior Prima-díjas Rafael Mário a magyar jazz fiatal generációjának kimagasló tehetségű zongoristája. Triójának zenéje átlépi a stíluskategóriákat, szerzeményeikben a lírikus dallamok mellett a kollektív improvizációnak is komoly szerep jut.

Red Stones Quartet

Budapest Music Center

A kvartett megszólalása kuriózumnak számít a hazai jazzszínpadokon. Intenzív és karakteres zenei világát a lendület és a kreativitás emeli még magasabb szintre, amelyhez Vörös László izgalmas kompozícióin túl Szaniszló Richárd virtuóz vibrafonszólói, Bögöthy Ádám melodikus bőgőjátéka és Hidász Tamás összetett, színes ritmikái is hozzájárulnak.

Gerlóczy Zsigmond: Narrow Path

Budapest Music Center

A huszonnyolc éves budapesti zongorista, Gerlóczy Zsigmond sokoldalú, kereső muzsikus.

Tompeti és Barátai

Tokaj FESZTIVÁLKATLAN

A Tompeti Show egy fergeteges hangulatú, interaktív családi show-műsor sok-sok zenével, érdekes hangszerekkel, jelmezekkel, vicces és képességfejlesztő játékokkal.

Gyál Városi Fúvószenekar - Swing the Night

Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár

Élőzenekari koncert 2 felvonásban, meglepetés előadóval

Raquel Kurpershoek családjából hozza magával a flamenco és a kulturális sokféleség szeretetét: andalúz származású édesanyja Amszterdamban vezet flamenco tánciskolát, művészettörténész édesapja pedig beutazta a világot, és mindenhonnan lemezekkel tért haza.

Opera Stúdió Sopron

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

A Fertőrákosi Barlangszínházban számos nagysikerű operaelőadás valósulhatott meg az elmúlt évtizedekben. Második éve a Soproni Ünnepi Hetek keretében operastúdió is működik, ahol fiatal pályakezdő énekesek nemzetközileg elismert mesterektől tanulhatnak. A Dohnányi teremben az Opera Stúdió Sopron ifjú szólistái mutatkoznak be ismert operák népszerű jeleneteivel, áriáival.

Az elefántcsontparti Tiken Jah Fakoly Afrika egyik zenei ikonja, az ottani reggae egyik legnagyobb sztárja.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!