Eiffel Műhelyház

Eiffel Műhelyház

1884–86-ban épült fel a magyar vasúttörténet európai viszonylatban is párját ritkító legnagyobb csarnokrendszere, az Északi Járműjavító, amely több éven át tartó átalakítást és felújítást követően 2020-tól a Magyar Állami Operaház új logisztikai és művészeti központjának ad otthont.

A 22 hektáros területen 2009 óta nem folyik munka, ezért a Kormány 2015 nyarán az Opera rendelkezésére bocsátotta a telek középső, 6,7 hektáros részét, rajta az Eiffel néven elhíresült, önmagában 22.000 m2-es alapterületű, öthajós csarnokkal, két oldalépülettel és egy közepes méretű szabványos vasútállomással. Itt épül fel az Opera próba-, gyártó- és raktárközpontja, amelyben a közel 500 személyes Bánffy Miklós terem, az ugyancsak operaházi színpaddal méretazonos Hevesi Sándor háziszínpad és a hasonló alapterületű, Fricsay Ferencről elnevezett zenekari stúdió létesült. Feketeházy János, az Operaház vasszerkezetei és az Eiffel-csarnok tervezőjének emléktere mellett hamarosan ide költözik az intézmény kilenc gyártóüzeme, összes díszlete, jelmeze és kelléke is. 

A valaha egyszerre akár 96 db hatalmas gőzös javítására is alkalmas Eiffel-csarnok tereiben működik majd étterem (műemlék teakfa vasúti kocsiban), megcsodálható a legendás 327.141-es magyar mozdony egyetlen megmaradt példánya az aulában, nemsokára pedig a „biatorbágyi” 301-es gőzöstípus 006-os darabját is kiállítják a parkban. Jelmezkölcsönző és látogatóközpont is helyet kap, de itt alapítjuk meg az Opera képzőhelyeit is: az Opera Stúdiót, az Opera Zeneiskolát és az Opera Szakképzőt. A gyártóműhelyek gyakorlati oktatóhelyekként is funkcionálnak majd, hisz szeretnénk magunk képezni a ritka színházi szakmák utánpótlását, és a megnövekedett kapacitással külső díszlet- és jelmez-megrendeléseket is tervezünk vállalni.

A 200 parkolóhely mellett létesített, 2020. augusztus 19-én látványos szabadtéri gála keretében felavatott Kodály Zoltán parkban a híres nemesítő, Bakonyi Károly szőlője terem majd Márk Gergely rózsái között, de 2021-ben játszótér és rekortán is épült a csarnokoktól körülölelve, amelyek maguk is a környezettudatosság jegyében létesültek.

Ugyan a teljes projekt befejezése 2020 végére volt várható, 2019 áprilisában már sor került egy rövid próbaüzemre a közönségforgalmi terek megnyitásával, valamint a Bánffy-terem első opera- és balettelőadásainak bemutatóival. A 2020-ra tervezett hivatalos átadást a pandémia megakadályozta, de a vírus okozta nehézségek ellenére intenzív használatban volt a tér a nagy lezárások idején is: 2020 szeptembere óta több mint száz ingyenesen streamelt előadással, kamarakoncerttel és opera-keresztmetszettel kedveskedett az Opera az Eiffel Hevesi Sándor háziszínpadáról bejelentkezve. Sőt a próbák is folytak, így mire az intézmény újra megnyithatott, újabb produkciókat láthatott a közönség élőben, így Az úrhatnám polgár és a Figaro3 című előadásokat. A hivatalos átadóra 2021. október 25-én került sor ünnepi műsor kíséretében.

Tovább 1101 Budapest, Kőbányai út 30.

Részletes információ

Képek

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!