Sean Shibe gitárestje - softLOUD
A Skóciában élő, angol-japán származású Sean Shibét minden túlzás nélkül nevezhetjük ifjú titánnak. Læs mere
A Skóciában élő, angol-japán származású Sean Shibét minden túlzás nélkül nevezhetjük ifjú titánnak. Læs mere
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Fredag, 06. December 2019 19:00
Sőt, zseninek, hiszen már a nemzetközi kritika is megírta róla: „Zseni, a kifejezés, amelyet csak ritkán szabad alkalmaznunk előadóművészekre, ő azonban 25 évesen kiérdemelte.” Shibe a Skót Királyi Zenei és Drámai Akadémia történetének legfiatalabb hallgatója volt, tanulmányai befejezése óta pedig részt vett a BBC Radio 3 Új Generáció Művészei programjában, több híres zenekar mellett szólistaként játszott a BBC Szimfonikus Zenekarral, valamint meghívást kapott többek között a Brighton, az Aldeburgh, az Edinburgh Fringe és a Marlboro zenei fesztiválra. 2017-ben megjelent első szólóalbuma elsősorban tiszta játéka, rendkívül gazdag hangszínpalettája és kifejezőereje miatt vívta ki a közönség és a kritikusok elismerését. Ritkaságokból összeállított zeneakadémiai műsorának – mely egyben legutóbbi lemezének anyaga – talán legnagyobb különlegességei és legszemélyesebb darabjai a lantkéziratok, melyeket ő maga válogatott vidéki skót nemesi udvarok gyűjteményeiből, és írt át saját előadásra.
Oswald: 1. divertimento (Sean Shibe átirata gitárra)
Lantművek a Balcarres, a Straloch és a Rowallan kéziratból (Sean Shibe átirata gitárra)
James MacMillan: From Galloway (Sean Shibe átirata gitárra)
James MacMillan: Since It Was the Day of Preparation – Motet I (Sean Shibe átirata gitárra)
Maxwell Davies: Farewell to Stromness (Sean Shibe átirata gitárra)
Steve Reich: Electric Counterpoint
Julia Wolfe: LAD (Sean Shibe átirata elektromos gitárra)
David Lang: killer (Sean Shibe átirata elektromos gitárra)
Sean Shibe (gitár)
Május 19-én vasárnap Győrszentivánra érkezik Manuel! Élőzenekaros koncertet ad a fiatalok nagy kedvence.
A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen.
A tavaly hatalmas sikert aratott, teltházas aréna koncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét…
Dumaszínház est
Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey,…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.