„A ma fiataljai mögött nincsen tragikus múlt, de egy kizsigerelő és gyötrelmes jelenben élnek, és egy bizonytalan és kiszámíthatatlan jövő felé tartanak. Nem kell kibogozniuk szálait a fájdalmas múltnak, de kénytelenek újra és újra megkérdőjelezni saját identitásukat.” (Misima Jukio)
Misima Jukio
Misima Jukio (1925-1970), eredeti nevén Hiraoka Kimitake, nagyjából negyven regény, és számos dráma (köztük a nó és a kabuki hagyományt követő darabok) szerzője, de írt novellákat és esszéket is. Színészként és rendezőként is több film fűződik a nevéhez. A háromszor Nobel-díjra jelölt Misima írásainak nagy része angolul is elérhető, és valószínűleg ő a 20. századi japán irodalom nemzetközileg legjobban ismert alakja.
Rendezői megjegyzések
Miért választottam Misima Jukiótól az Öt modern nó részeként megjelent Hanjót? Amikor eldöntöm, hogy milyen drámát vagy egyéb irodalmi szöveget viszek színre, az író kompozíciójában a „nyitott teret” keresem, a témáknak és cselekménynek azt az univerzalitását, amely a szavak, az energia, a szimbólumok, a hagyomány, a kortársiasság, a fizikalitás, a rejtélyesség, a szerelem és a rettegés révén bontakozik ki. Misima mind a színházi, mind az egyéb irodalmi műveivel ebbe a „nyitott térbe” vezetett el engem. Heiner Müllerhez hasonlóan, akinek a Medeamaterial és a Hamletgép című darabjait vittem színre, és akinek a művei valójában végtelen idézetgyűjtemények, melyek az ókori görög színháztól a háború utáni korszak történelmi ellentmondásaiig nyúlnak. A nó-színház, amelyből inspirálódva Misima a Hanjo történetét írta, és a görög színház nagyon különbözik egymástól, de a gyökereik közösek: az együttérzés hiánya, a rettegés, a várakozás, az igazságkeresés, a szerelem áll a középpontjukban. A színház ugyanis mindig annak szolgált eszközéül, hogy feltárhassuk az emberi létezés sötét rejtélyeit.
