Tytuł


Márványlikőr - Terrió két felvonásban / A PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA
8

Márványlikőr - Terrió két felvonásban / A PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA

-terrio-

Humor és Mámor két felvonásban

Wybierz termin



Szerelem és politika: az élet két fontos mozgatórugója, így a művészet kimeríthetetlen ihletforrása is.

Moravetz Levente íróként szenvedélyesen kutatja a magyar történelem sorsfordulóit és karizmatikus egyéniségeinek életét, akiket kellő tisztelettel emel történelmi színműveinek főszereplőivé, méghozzá hús-vér emberként, szeretettel és sok humorral megjelenítve őket. Hadvezérek: Zrínyi Miklós és Hunyadi János, Rákóczi fejedelem és Nagy Lajos király után, legújabb színpadi alkotását Deák Ferenc alakja köré szőtte, akit már életében a haza bölcseként emlegettek. A reformkor meghatározó politikusának kulcsszerepe volt az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttében. Moravetz Levente: Márványlikőr című színműve is a kiegyezés idején játszódik, amikor Deáknak a politikai viharok közepette kell helytállnia. Ráadásul a szívében sincs béke. S ennek egyetlen oka van, úgy hívják: Festetics Mária. 28 éves, gyönyörű és művelt grófnő. Akinek vonzereje a 64 esztendős Deák lelkét is megperzseli. A férfiét, aki egész életében a hazáját szolgálta, annak felemelkedésén dolgozott elkötelezetten és fáradhatatlanul. Vajon maradt-e hely a szívében a szerelemnek? Értelem és érzelem harcában melyik győz? Ezekre a kérdésekre is megkapjuk a választ Moravetz Levente színművéből, s persze az is kiderül, miféle ital a márványlikőr. A helyszín; az „Angol királynő” szálloda, ahol történetünk idején Deák Ferenc, a „haza bölcse” lakik. (A Magyar Nemzet iránta való rajongásának egy csöppnyi bizonyítéka, hogy a szálloda vezetősége engedélyezte számára, hogy egy gyalupadot vitethessen a szalonba, ahol hódolhatott fafaragó kedvtelésének.) Itt játszódik két nap eseménye. Az író rafináltan bánik az érzelmeinkkel, mert miközben sorjáznak a poénok, s a komikus helyzetek, aközben korabeli beszédek és újságcikkek mondatai nyomán átérezhetjük a kiegyezés korának politikai közhangulatát is. Garantált tehát a tartalmas szórakozás! Deák Ferencet a Jászai-díjas Besenczi Árpád formálja meg, Festetics Máriát Kováts Dóra kelti életre, a komornyik mindig hálás szerepében Bardóczy Attila számára jelent igazi jutalomjátékot ez az előadás.

Majd meglátják!

Szereplők
Deák Ferenc..................... Besenczi Árpád Jászai díjas
Festetics Mária................. Kováts Dóra
Miklós............................... Bardóczy Attila

Alkotók
Asszisztens: Moravetz Kíra
Díszlet-Jelmeztervező: Húros Annamária
Írta és rendezte: Moravetz Levente
Producer: Moravetz-Somogyvári Andrea

Proponujemy również


A Hamupipőke a világ egyik legismertebb története. Már az ókori Egyiptomban felbukkant, de kínai változata is ismert. Számtalan film és…

A legsikeresebb magyar rockopera monumentális országos koncertturnéja, sztárelőadókkal és elképesztő látvánnyal. A koncertsiker egyedülálló látvánnyal és technikai megoldásokkal került bemutatásra…

Megható, mégis rendkívül szórakoztató előadás az öregedés folyamatáról, a függetlenség és a magány közti egyensúlyozásról, az örök vágyakozásról és a…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.