Tytuł


KisCoppélia

KisCoppélia

Radina Dace / Léo Delibes
KisCoppélia
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak, angol felirattal
 więcej

Wybierz termin








A 2025/26-os évadban a Magyar Nemzeti Balettintézet immár negyedik önálló produkcióját viszi színpadra. Ezúttal Coppélius mester, az általa készített baba és egy fiatal szerelmespár története elevenedik meg a színpadon. E. T. A. Hoffmann novellája, A homokember talán kevésbé ismert, mint A diótörő, pedig ebből is született egy híres balett és opera is. A Coppélia története különösen izgalmas lehet a mai kor gyermekei számára, hiszen tapasztaljuk, hogy a gépek, a technika révén születő illúziók, csalások, hogyan alakítják az ember életét, gondolkodásmódját. A balett témája egy baba, amiről azt hiszik, igazi, így majdnem szétrombol egy boldog párkapcsolatot. Az igazság azonban győzedelmeskedik, így nem marad el a várt boldog befejezés. Delibes zenéjére, csodás díszletek között, pazar jelmezekben nézhetik az előadást, amiben mesélő segíti a kisebbek számára az értelmezést, a balettintézet növendékei pedig felnőtt művészek közreműködésével táncolják el a mű legfontosabb részleteit.

Zeneszerző: Delibes Léo
Szövegíró: Szendrődy Dorottya Katalin
Jelmeztervező: Rományi Nóra
Koreográfus: Radina Dace, Chernakova Olga, Gyarmati Zsófia, Kirejko Dmitrij Taraszovics, Kosyreva Diana, Kovács Dénes, Kőszegi Katalin, Yakushkina Nataliia
Angol szöveg: Avar Katalin

 

Proponujemy również


A Várkert Bazárban újra találkozhattok Rumini lebilincselő történetével, egy egészen különleges koncertszínházi előadás bemutatóján, ahol a Firkin Zenekar legalább akkora…

A szél felkorbácsolja a hullámokat a Szélkirálynő előtt, a horizonton pedig egy titokzatos sziget tűnik fel… De vajon barát vagy…

Az őszinte barátság meséje ez. Megmutatja, hogy nem baj, ha valaki értéktelennek tart, másnak talán attól leszel a legszerethetőbb, amit…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.