program


Hypercolor feat. Fekete-Kovács Kornél / LISZT ÜNNEP 2025

Hypercolor feat. Fekete-Kovács Kornél / LISZT ÜNNEP 2025

Dato



A trió tagjai: Eyal Maoz – gitár, James Ilgenfritz – nagybőgő, Lukas Ligeti – dobok

A New York-i avantgárd csapat, a Hypercolor Trio immár közel két évtizede játszik együtt, első lemezük azonban csak 2015-ben jelent meg. Ahogy a rangos amerikai jazzszaklap, a JazzTimes fogalmazott, „a várakozás megérte, hiszen az együttes egy durva, vadul kreatív keverékkel rukkolt elő, amely punkos dallamokkal és ritmikus kalandvággyal provokál, és amelynek stílusát nehéz besorolni. Jazz? Rock? Frank Zappa-féle torz tükörben látható teremtmény? Akárhogy is nevezzük, tagadhatatlanul merész és izgalmas utazás.” A PopMatters recenziója szerint a Hypercolor Trióban „Maoz biztosítja az izraeli skálákat. Ilgenfritz jazz- és klasszikus zenei képzésben részesült, de magát noise-rock-rajongónak nevezi. Ligeti, mint ütőhangszeres, az idők folyamán jelentős afrikai poliritmikus hatásokat szívott magába, Ligeti György fiaként pedig jól ismeri az európai stílusokat.”

A koncert a Liszt Ünnep keretében a Budapest Music Centerrel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.

PÅ PLAKATEN


15%-os elővásárlási kedvezmény 2025.06.07-ig!

A Kaláka együttes karácsonyi koncertje 09:30 és 12:00 órakor. Belépés egy éves kor alatt ingyenes.

MAGIC OF VIVALDI – A négy évszak 3D-s multimédiás koncert-show az Audi Arénában

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.