Holtverseny
A Klub Kollektíva produkciója.
Viac
A Klub Kollektíva produkciója.
Viac
„A váltás a világ legegyszerűbb dolga: addig nem ugrasz el, amíg a másik meg nem érinti az ujjával a falat. Egyetlen folyamatos mozdulat vagytok.”Ezt a folyamatos mozdulatot mutatja be Totth Benedek műve, amelynek fiatal szereplői nagy lendülettel vetik bele magukat azokba a mélységekbe, ahonnét kievickélni már csak egymást lenyomva lehet.Milyen sorsok és történetek vannak egy érem mögött?Kik azok, akiket eltakarnak a dobogón feszítve?Kik a gyerekeink?Ellenállhatatlanul sodródunk ezekkel a fiatalokkal a történetben.Süllyedünk velük a csendben, a közönyben, miközben ők a Stayin’ Alive-ot dúdolják a Madagaszkárból.
játssza: Katona Péter Dániel
rendező: Kovács Máté
Írta: Totth Benedek
Totth Benedek regényéből a színházi változatot írta: Kovács Máté, Nyulassy Attila, Ugrai István
segédrendező és rendezőasszisztens: Bali V. Gergely
zene: Remete Marcell, Koltay Krisztián Sólyom
jelmez: Halma Ágnes
világítástervező, műszaki vezető: Tóth Bertalan
dramaturg: Ugrai István
A Klub Kollektíva produkciója.
külön köszönet: Moczó Martin, Gátos Iván, Barbárfivérek, Vajda Kristóf, Király Krisztina,
Kultúrbrigád
Az előadás időtartama 100 perc
SÜSÜ, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel, 2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével.
A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…
Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek...
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.