Podujatie


Halmos Béla emlékkoncert
2

Halmos Béla emlékkoncert

Idén június 4-én ünnepelné 80. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása.
Halála óta minden évben emlékkoncerttel emlékezünk sok évtizedes aktív tevékenységére.

 Viac

Aktuálne podujatia



Az idei, június 4-i emlékkoncert műsora Halmos Béla egyetlen, 1989-ben megjelent szólólemezének anyagára épül: a Hungaroton álta kiadott Az a szép piros hajnal című lemez dalait Horsa István, Kovács Márton, Mihó Attila és Nyitrai Tamás előadásában hallhatjuk, akik mind Halmos Béla-díjas prímások.

Kísérőhangszeresként közreműködik: Fekete Antal Puma, Árendás Péter, Lelkes András, Szabó Dániel és Mokos Csongor, Havasréti Pál

Énekel: Sőregi Anna és Czina Ferenc.

Az emlékkoncertet Dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója nyitja meg, majd a műsorszámok között átadásra kerül a Halmos Béla-emlékérem, valamint a Halmos Béla-vándordíj, azaz Halmos Béla hegedűje.

A program időtartama: ~90 perc (1 részben)

Tipy


Lírai dalszövegeivel, szüntelen kísérletezőkedvével és Bocskor Bíborka azonnal felismerhető, érzékeny előadásmódjával a Magashegyi Underground immár két évtizede a hazai alternatív…

Először koncertezik Magyarországon az elmúlt húsz év egyik legsikeresebb brit énekesnője, Corinne Bailey Rae, aki már 2006-os debütáló albumával és…

Az Ilyenek voltunk… egy zenés, történetekkel átszőtt nosztalgiaest, ahol Détár Enikő, Fésüs Nelly és Ladinek Judit visszarepülnek fiatalságuk egyik legszínesebb…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.