Podujatie


Felnőtt Színház - Borítékolható szerelem

Felnőtt Színház - Borítékolható szerelem

Náray Erika és Nyáry Krisztián zenés irodalmi estje a Csiliben.

Aktuálne podujatia



Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész hosszú évek óta gyűjti a magyar írók, költők, művészek, politikusok fennmaradt szerelmes leveleit. Némelyik akár önálló irodalmi műként is megállja a helyét. Nyáry, a hazai kultúrtörténet e becses darabjaiból már két kötetet is szerkesztett (Írjál és szeressél – 125 szerelmes levél és történet, Életemnél is jobban – (115 újabb szerelmes levél és történet). Ezekből válogatva született meg a Borítékolható szerelem című előadás Nyáry Krisztián és Náray Erika előadásában.
A hagyományos felolvasóesteken túl, így már egy prózai elemekkel tarkított, zenés est keretében is megismerkedhet a közönség jó néhány hazai klasszikus szerző szerelmi életével, és vívódásaival. A Borítékolható szerelem esten többek között Móricz Zsigmond és Simonyi Mária, Örkény István és Nagy Angéla, Karinthy Frigyes és Gordon Ibi, illetve az író felesége, Böhm Aranka levelezése kerül fókuszba, de Ady Endre és Brüll Adél viharos viszonyára és fájdalmas szakítására is fény derül. Mai életünkre az jellemző, hogy folyamatosan gyors reakcióra, viszontválaszra várunk, holott a levelek és üzenetek értékét régen épp a várakozás, a vágyakozás (is) adta. Mint ahogy a szerelemhez is hozzátartozott a távolság. A másik hiányából fakadó erősérzelmek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az utókor színes, változatos és izgalmas levelezéseket olvashasson. Ezáltal ráadásul sokka hétköznapibbá és „elérhetőbbé”válnak számunkra íróink, költőink.

Tipy


A Kölcsönlakás egy vérbő brit vígjáték, tele félreértésekkel, titkolt afférokkal és őrült helyzetekkel.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás…

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús.…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.