Tytuł


Felnőtt Színház - Bacsó Péter: A tanú

Felnőtt Színház - Bacsó Péter: A tanú

A kultuszfilm színpadi adaptációja Kerekes Józseffel (Pelikán) és Kautzky Armanddal ( Virág) a főszerepben.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: niedziela, 5 Grudnia 2021 15:00

„Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg múltjától.” Így fejeződik be az első számú magyar kultuszfilm, amit az egész ország ismer és szinte minden második mondata szállóigévé vált. Amely kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk. A film egy olyan korszakról, amit sokan átéltek, amiben a naiv, becsületes kisemberek csak sodródtak, és a mai napig nem értik, pontosan mi történt velük. Egyfelől tanulságos és szórakoztató mementója az újkori magyar történelem egyik legnyomasztóbb periódusának, másrészt ettől a történelmi hátterétől megfosztva is érvényes a mondanivalóval bír a naiv, alapvetően jószándékú kisember és az őt kénye-kedve szerint ráncigáló hatalom örök konfliktusáról. A főszerepben két olyan úriember lesz látható, akiknek a hangját mindenki csukott szemmel is ismeri; most októberben, mint Pelikán József és Virág elvtárs is bemutatkoznak. Kerekes József (Pelikán) és Kautzky Armand (Virág Árpád) főszereplésével most a Körúti Színházba végre megérkezik A tanú. Kautzky Armandot a Körúti Színház több darabjában (Az üvegcipő, A bolond lány) is láthatták és megszerethették a nézők, Kerekes József azonban új oldalát mutatja meg a Körúti Színház nézőinek.

Pelikán József             –           Kerekes József

Virág Árpád                –           Kautzky Armand

Bástya elvtárs              –           Pecsenyicky Balázs

Valamint:        Oroszi Tamás, Placskó Emese, Karapp Diána, Kozel Dániel, Karaivanov Lilla, Kaluczky Zsombor, Tóth Dániel

Rendező: Galambos Zoltán

A látványt és színpadképet három hatalmas TV egészíti ki, mely nagy teret enged a helyszíneknek és a gyors változásoknak. A történet így igazán pörgős lesz, míg a színpadkép igazi kőszínházi élményt nyújt a nézőknek, akik a jól bevált recept alapján -remek történet, jó színészek, szép látvány -igazi szórakoztató színházi estét tudhatnak majd magukénak.

Nasza oferta


A koncert különlegessége, hogy több generáció ikonikus előadói idézik meg a Depeche Mode különböző korszakait

Több mint 150 éve hódítja meg a közönséget mindenhol a világon ez a francia féltékenységi bohózat, amit a Nemzetibe időről időre visszatérő Silviu Purcărete állít színpadra. Az abszurd és groteszk látásmódjáról is ismert világhírű román rendező elképzelései szerint készülő előadás egyszerre ígérkezik önfeledt vígjátéknak és színházi ínyencségnek.

Proponujemy również


Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN…

A Budafoki Dohnányi Zenekar ikonikus karácsonyi koncertshow-ja az idei évben is grandiózus látvánnyal, elsöprő zenei élménnyel várja a látogatókat. A…

A gödöllői Erzsébet királyné fénykert visszatér – még nagyobb, még fényesebb és még varázslatosabb, mint valaha.

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.