Program


Bródy János koncert

Current events



A magyar kultúra egyik legmeghatározóbb alakja, Bródy János érkezik a siófoki szabadtéri színpadra egy felejthetetlen koncerttel. Énekes, gitáros, zeneszerző és szövegíró, aki több mint hat évtizede kíséri dalokba öntve nemzedékek álmait, érzéseit és történelmét.

 

Pályafutása az 1960-as évek új zenei hullámaival indult: az Illés együttes tagjaként Szörényi Leventével közösen írt dalai mára a magyar rockzene alappilléreivé váltak. Később a Fonográf alkotóműhelyében folytatta pályáját, majd önálló előadóként hozta el azokat az érzékeny, személyes hangvételű dalokat, amelyek szívhez szólnak és időtálló üzeneteket hordoznak.

 

Bródy János koncertje nemcsak zenei élmény, hanem egyben egy generációk emlékeit és közös történelmét felidéző est is lesz – régi nagy slágerekkel, ikonikus dallamokkal és a legszemélyesebb gondolatokkal, melyek most is ugyanolyan érvényesek, mint születésük pillanatában.

 

Egy este, ahol a múlt, a jelen és a jövő dalai egyszerre szólnak a Balaton partján.

 

Helyszín: Siófoki Szabadtéri Színpad / SzínpART

Időpont: 2025. július 25. (péntek) 20:30

 

Ne hagyja ki ezt a különleges találkozást a magyar könnyűzene legendájával!

 

A Szervező és a Produkció fenntartja a jogot a helyszín, az időpont, a műsor és a szereplők változtatásával kapcsolatban.

Suggestions


Zenés történelemidézés a Beethoven emlékmúzeumban, a kastélyban és a parkban 16.00: Interaktív zenés gyerekfoglalkozás 17.00, 17.30, 18.00: Rendhagyó "élő történelmi"…

T. Danny ma már a hazai zenei élet egyik megkerülhetetlen szereplője; több nagylemezt is kiadott már, tehetsége, zenei tudása okán…

Budavári Palotakoncert 2025 – Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország Idén 11. alkalommal, augusztus 1-én és 2-án ismét megrendezésre kerül a…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.