program


Babaszínház - Süss fel nap

Babaszínház - Süss fel nap

Első színházi élmény az időjárási jelenségekről a Délibáb Társulat előadásában dalok és mondókák kíséretével a bábjáték során különböző időjárási jelenségeket figyelhetnek meg a gyerekek: a szél felhőket, esőt, majd havat és ködöt hoz, végül azonban egy közös éneklés során előbújik a napocska is és meleg sugarai szivárványt csalnak a tájra.  Læs mere

Dato



A 20 perces előadást 20 perc közös játék követi.

A zenéket írta és az előadást kíséri: Sólyom Tamás gitáron.

A babaszínház jelentősége: Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok
és művészek hosszú évek óta tartó vizsgálatai alapján ismert, hogy a művészi élmények már a méhen belüli életben is befolyásolják a fejlődést. A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és
szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen. Kínában már akkor tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk első kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követő három év egész életünkre kihat. Irányt szab személyiségünknek, kreativitásunknak, lelki egészségünknek, egyszóval mindennek, ami bennünk később igazán fontos lesz. Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet.

PÅ PLAKATEN


Egyszerre politikai dráma, krimi és szerelmi história, amely a 15. század közepének izgalmas történelmi eseményeit eleveníti meg, bemutatva a Hunyadi…

A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek –…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.