
Babaszínház - Nem, nem, hanem
Első színházi élmény 0-4 éves korig a Vaskakas Bábszínház előadásában
more
Első színházi élmény 0-4 éves korig a Vaskakas Bábszínház előadásában
more
Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi.
Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas)
Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa
Zeneszerző: Rab Viki
Játsszák: Ragán Edit és Szúkenyik Tamás
A társulat a babaszínházról: "Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és
művészek hosszú évek óta tartó vizsgálatai alapján ismert, hogy a művészi élmények már a méhen belüli életben is befolyásolják a fejlődést. A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és
szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen. Kínában már akkor tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk első kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követő három év egész életünkre kihat. Irányt szab személyiségünknek,
kreativitásunknak, lelki egészségünknek, egyszóval mindennek, ami bennünk később igazán fontos lesz. Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet."
Peter Shaffer: Requiem a szerelemért Bemutató: 2025. október 10. A bemutató a Szegedi Kortárs Balett és a Müpa együttműködésében jön…
Szórakoztató és érzelmes történet, avagy ötven után is van élet. A Rózsavölgyi Szalon előadása.
Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.