
Babaszínház - Kezeslábas - Játszótér
A Kezeslábas Társulat babaszínházi élőszereplős előadása.
A Kezeslábas Társulat babaszínházi élőszereplős előadása.
A szobából el kell jutni a játszótérre, erdőn, vizen, sivatagon át, de az is lehet, hogy a valódi utcán, pocsolyákon, zebrákon keresztül, vad autóktól fenyegetve. Verses, élőzenés vidám játék kicsiknek.
A játékidő 35-40 perc, melyből 25 perc az előadás, majd a színészek bábjaikkal elvegyülnek a szülők és a gyerekek között, közös játékra invitálva őket.
A műfaj sajátossága és a terem korlátolt befogadóképessége miatt előzetes jegyvásárlás szükséges!
A Budapesti Operettszínház új bemutatója egyesíti az operett műfajának legnemesebb hagyományait és a Nagymező utcai teátrum lenyűgöző, 21. századi színpadi…
éretlen komédia Ifj. Vidnyánszky Attila és Németh Nikolett szövege, valamint a társulat improvizációi alapján
Írták: Arne Sultan – Earl Barett – Ray Cooney Fordította: Beleznay Endre
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.