Program


„A történet rólam is szól”

„A történet rólam is szól”

"A történet rólam is szól”: átélhető irodalom a bibliodráma sokszínűségével.

Aktuális előadások





A foglalkozásokat vezeti: Hegyes Katalin biblio- és pszichodrámavezető

Ősszel induló bibliodráma-foglalkozásainkon irodalmi szövegekkel dolgozunk – fejben, testben és lélekben. A versek és elbeszélések nemcsak olvasmányként, hanem személyes tükörként is megjelennek, miközben dramatikus eszközök segítenek mélyebben megérteni a szereplők nézőpontját és saját érzéseinket.

A három alkalom három különböző témát jár körül, így máris megtapasztalhatjuk a bibliodráma sokféleségét. A foglalkozások nemcsak önismereti, hanem közösségformáló élményt is adnak, ezért érdemes akár mindháromra eljönni – de természetesen egy-egy alkalomra is be lehet csatlakozni. A feldolgozandó szövegeket nem szükséges előre elolvasni, együtt fedezzük fel őket. Színészi képességre sincs szükség – itt a játék, a kíváncsiság és a közös élmény a „főszereplő”.

1.alkalom:                                             
„Bámészkodunk, tehát vagyunk” – bibliodráma Lengyel András motívumaival

Ki ne feküdt volna még fűben, bámulva a bárányfelhők sokféle formáját és mozgását? „…bámészkodom, tehát vagyok.” – írta Lengyel András festő, aki 1982-ben alapította Felhő Múzeumot. A foglalkozáson a részt vevők a képzőművész és írók gondolataiból kiindulva merülhetnek el Lengyel András művészetében. Kreatívan, dramatikus eszközökkel dolgozunk, így kerülünk közelebb állandó motívumaihoz, a felhőkhöz és a könyvekhez…

2.alkalom:

Generációs konfliktusok – bibliodráma egy kortárs novellával

A második bibliodrámán egy mai kortárs elbeszéléssel dolgozunk, melynek fókuszában egy család három generációja áll. Nagyanya, lánya és unokája él együtt, az unoka szemszögéből ismerjük meg a történetet, a nagymamájával kapcsolatos kommunikációs és egyéb nehézségeit, a köztük levő feszültségeket, a ki nem mondott gondolatokat, az érzéseket és az elfogadás hiányát. A foglalkozásainkon arra törekszünk, hogy megértsük, mi hátráltatja őket és hogyan tudnak egymással szót érteni. Ennek során a saját elakadásainkra, és azok lehetséges megoldásaira is rá…

3.alkalom:

Szép új világ? – ­Utazás a jövőbe a bibliodráma eszközeivel

A harmadik bibliodrámán tudományos-fantasztikus novellák segítségével a jövőbe utazhatunk. Milyen lenne, ha robotapukánk lenne vagy ha az iskolában nem a tudás, hanem az empátia alapján értékelnének? Az elbeszélésekből kiindulva a csoportok közösen kitalálják, miképp mehetne tovább a történet és ezt dramatikus eszközökkel megjelenítik. Ezek után a lehetséges jövőképekről beszélgetünk, így a résztvevők személyesen is megélhetik a „szép új világot”.

Ajánló


Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló…

Az élet mindenki számára hoz nehéz és drámai helyzeteket. Ilyenkor nem csak egy problémával találkozunk, amit megoldhatunk, majd mehetünk tovább.…

“A nő relatív lény, nem önmagához képest határozzák meg, hanem a férfihoz képest. A nő az, amivé a férfi ítélete…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!