Artyści


Károly Szívós
5

Károly Szívós

Ur.: 1959. július 18.

Szentesen született.

1981-ben végezte el a Bábstúdiót, majd az Állami Bábszínház tagja. A Kolibri Színházhoz 1992-ben szerződött. Ugyanebben az évben az UNIMA elnökségi tagja lett. A Kereplő Együttes alapítója.

Szerepeiből:
Áttentő Redáz – Lázár E.: Berzsián és Dideki
Deramo – Gozzi-Heltai J.: Szarvaskirály…

 Więcej

Aktualne tytuły


Mágikus állatok iskolája

Kolibri Színház

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért,…

Ki a legjobb manó? - Zenés bábelőadás / MINIMATINÉ

Müpa

A zenés bábjáték egy verseny köré szerveződik, de hogy a trófea megszerzése, vagy egymás szeretete a fontosabb, az csak…

Esznek-e a halottak epertortát?

Kolibri Fészek

“A gyász témájától a legtöbb szülő igyekszik távol tartani a gyerekét. Pedig őket foglalkoztatja, mi van a halál után,…

Teatr  Inne

Locspocs és a sárkánylány

Kolibri Színház

A Locspocs előadások különleges helyet vívtak ki az életünkben. Locspocs története 30 évvel ezelőtt indult a Kolibri Színházban és…

Játsszunk Háry Jánost!

Kolibri Színház

Kodály Zoltán – Harsányi Zsolt – Paulini Béla: Játsszunk Háry Jánost! 7–10 éveseknek

Spárga-tengeralattjáró

Kolibri Fészek

Verebek a víz alatt? Békés Pál izgalmas meséjében VII. Moszat király, a zöldalgák ura harcot indít a vizek lakói…

János vitéz

Kolibri Színház

A magyar irodalom tündökletes szépségű elbeszélő költeményét, Petőfi Sándor verses meséjét hallgatva, játszva, életre kel a költemény. Te vagy…

Emma csöndje

Kolibri Színház

A hétéves Emma épp két hete, három napja és tíz perce jár iskolába. Más, mint az osztálytársai: különösen érzékeny…

Szentesen született.

1981-ben végezte el a Bábstúdiót, majd az Állami Bábszínház tagja. A Kolibri Színházhoz 1992-ben szerződött. Ugyanebben az évben az UNIMA elnökségi tagja lett. A Kereplő Együttes alapítója.

Szerepeiből:
Áttentő Redáz – Lázár E.: Berzsián és Dideki
Deramo – Gozzi-Heltai J.: Szarvaskirály
Királyfi – Károlyi A.: Hófehérke és a hét törpe
Ferdinánd – Shakespeare: A vihar
Suttoga király, Kencefice - Pozsgay Zs.: Bakkfy és a csúnya királykisasszony
Pierre úr - P. Gripari: Az előszobaszekrény boszorkánya
Rózsa – Arany J.: Rózsa és Ibolya
Rosencrantz – Shakespeare-Arany J.: Hamlet
5. törpe – Grimm testvérek-Horváth P.: Hófehérke és a hét törpe
Kiskacsák, Vadgácsér – Andersen-Zalán T.: A rút kiskacsa
Márton László: Anatómiai teátrum
Pók Urbán – Görgey G.: Hektor, a hőscincér
Bobojsza – Török S.-Horváth P.: Kököjszi és Bobojsza
Apa, Hamupipőke édesapja – Balla M.-Balogh J.: Hamupipőke Velencében

Előadóestjei:
Rettenetes áprilisi mese
Rosszcsirkeff Mária

Rendezései:
Bábabukra
Marcipánmester
Az előszobaszekrény boszorkánya, 1996.
Aladddin, 1999.
A Nap, a Hold és a Csillag elrablása, 2003.
Rózsa Sándor, a betyárok Jancsija, 2006.
Álom-álom, kitalálom, 2006.
Moha és Páfrány, 2006.

Film, TV:
Bakkfy és a csúnya királykisasszony, r.: Pozsgay Zs.

Elismerései, díjai:
Kolibri Úr, 1994, 1999.
Legjobb férfialakítás – Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztivál, Szabadka, 1999.
Blattner Géza-díj, 2002.

A Kolibri Színházban a következő előadásokban látható:
H. Ch. Andersen: A rút kiskacsa
Mozart: Szöktetés a szerájból
Darvasi László: Trapiti
A.P. Csehov: Kastanka
Békés P.: Spárga-tengeralattjáró
V. Cvrtek-Bodnár Z.: Moha és Páfrány

A Holdkirály palotája

A Holdkirály palotája

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Reżyser
A holdkirály palotája (gyerekelőadás)

A holdkirály palotája (gyerekelőadás)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
A Holdkirály palotája, Aranyszamár bábszínház

A Holdkirály palotája, Aranyszamár bábszínház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Reżyser
A két Lotti

A két Lotti

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Animáció
A két Lotti...

A két Lotti...

Csiky Gergely Színház
  • Animáció
A kíváncsi kiskutya / MINIMATINÉ

A kíváncsi kiskutya / MINIMATINÉ

Müpa
  • Autor
A Nap, a Hold és a Csillag megszabadítása - Interaktív bábjáték magyar népmesei alapokkal / MINIMATI

A Nap, a Hold és a Csillag megszabadítása - Interaktív bábjáték magyar népmesei alapokkal / MINIMATI

Müpa
  • Rendező, közreműködik / Director, performed by
Ametist Bábszínház: MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték

Ametist Bábszínház: MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték

Margitszigeti Színház
  • Bábszínpadra írta és rendezte
Az aranygyapjas kaland

Az aranygyapjas kaland

Kolibri Színház
  • Orfeusz, a dalnok, argonauta
Az aranygyapjas kaland

Az aranygyapjas kaland

Kolibri Színház
  • Orfeusz, a dalnok, argonauta
Az előszobaszekrény boszorkánya

Az előszobaszekrény boszorkánya

Thália Színház
  • Pierre úr
AZ ELVARÁZSOLT LEGÉNY - Kereplő Színház

AZ ELVARÁZSOLT LEGÉNY - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
AZ ELVARÁZSOLT LEGÉNY - Kereplő Színház

AZ ELVARÁZSOLT LEGÉNY - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
AZ ÉNEKLŐ SÁRKÁNY - Puppart Puppet LaborARTory

AZ ÉNEKLŐ SÁRKÁNY - Puppart Puppet LaborARTory

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Reżyser
Ciróka-Maróka

Ciróka-Maróka

Harlekin Bábszínház
  • Reżyser
Csip-csip csóka

Csip-csip csóka

Kolibri Színház
  • Reżyser
CSIZMÁS KANDÚR - interaktív bábjáték - BEMUTATÓ

CSIZMÁS KANDÚR - interaktív bábjáték - BEMUTATÓ

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Játssza és rendezte
CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Reżyser
CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Játssza
CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

CSIZMÁS KANDÚR - Kereplő Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Aktor
Doktor Proktor és a Holdkaméleonok

Doktor Proktor és a Holdkaméleonok

Kolibri Színház
  • PERRY (a hétlábú szívópók)
Doktor Proktor és a Holdkaméleonok

Doktor Proktor és a Holdkaméleonok

Kolibri Színház
  • PERRY (a hétlábú szívópók)
Doktor Proktor, avagy támadnak a Holdkaméleonok

Doktor Proktor, avagy támadnak a Holdkaméleonok

Kolibri Színház
  • (PARANCSNOK) PAPA (Lise apja)
Emma csöndje

Emma csöndje

Kolibri Színház
  • Orvos; Olivér; Pepe
ESZME: Karácsony Puncséknál

ESZME: Karácsony Puncséknál

MU Színház
  • Aktor
Gabi

Gabi

Kolibri Színház
  • Aktor
Gardénia

Gardénia

Óvóhely Kultúrbunker
  • Reżyser
Gardénia (Helytelenek Társulat)

Gardénia (Helytelenek Társulat)

FÉM Arts & Café
  • Reżyser
Gyermekjátékok

Gyermekjátékok

Kolibri Színház
  • Aktor
Háry János

Háry János

Kolibri Színház
  • Bábos
Hengergő

Hengergő

Kolibri Színház
  • Reżyser
Illúziók

Illúziók

Óvóhely Kultúrbunker
  • Reżyser
Illúziók (Helytelenek Társulat)

Illúziók (Helytelenek Társulat)

FÉM Arts & Café
  • Reżyser
Játsszunk Háry Jánost!

Játsszunk Háry Jánost!

Kolibri Színház
  • Bábos
Játsszunk Háry Jánost! - Az obsitos kalandjai

Játsszunk Háry Jánost! - Az obsitos kalandjai

Müpa
  • Bábos
Kaláka bábszínház

Kaláka bábszínház

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Bábjáték
Karácsony Puncséknál

Karácsony Puncséknál

Stúdió K Színház
  • Aktor
KOLIBRI 30 Locspocs és a sárkánylány

KOLIBRI 30 Locspocs és a sárkánylány

Kolibri Színház
  • Sárkány sógun, Hatoyama szan, Hamayokó édesapja
Kukucs!

Kukucs!

Harlekin Bábszínház
  • Reżyser
Lackfi János: Az öreg pokróc

Lackfi János: Az öreg pokróc

Aranytíz
  • Báb
Locspocs, a kis tengeri szörny

Locspocs, a kis tengeri szörny

Kolibri Színház
  • Emil, Locspocs apja; 872,a polip, Pelikán, Postás, Titkár; Tanácsnok
Ludas Matyi - bábszínházi előadás

Ludas Matyi - bábszínházi előadás

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Rendező és játékos
LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

LÚDAS MATYI - Kereplő Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Aktor
Ludas Matyi - Kereplő Színház bábjátéka

Ludas Matyi - Kereplő Színház bábjátéka

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Rendezte, játssza
LÚDAS MATYI - vásári játék bábokkal

LÚDAS MATYI - vásári játék bábokkal

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Játssza és rendezte
Macska voltam Londonban

Macska voltam Londonban

Kolibri Színház
  • Egérjelenet bábmozgatása
Mágikus állatok iskolája

Mágikus állatok iskolája

Kolibri Színház
  • Benni apja; Rabbat, róka
Mario és a varázsló

Mario és a varázsló

Kolibri Színház
  • Torre di Venere-i polgár
Mario és a varázsló

Mario és a varázsló

Kolibri Színház
  • Aktor
Mazsola

Mazsola

Harlekin Bábszínház
  • Reżyser
Mazsola és Tádé

Mazsola és Tádé

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Bábszínpadra írta és rendezte
Mazsola és Tádé

Mazsola és Tádé

Kisfaludy Színház
  • Bábszínpadra írta és rendezte
MAZSOLA és TÁDÉ - zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ - zenés bábjáték

Általános
  • Bábszínpadra írta és rendezte
MAZSOLA és TÁDÉ - zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ - zenés bábjáték

Általános
  • Bábszínpadra írta és rendezte
MAZSOLA és TÁDÉ - zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ - zenés bábjáték

Általános
  • Reżyser
Mazsola és Tádé Gyermek színházi előadások

Mazsola és Tádé Gyermek színházi előadások

Tárogató Úti Színpad ( Volt IBS Színpad)
  • Bábszínpadra írta és rendezte
MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

Általános
  • Bábszínpadra írta és rendezte
MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

Általános
  • Bábszínpadra írta és rendezte
MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

Általános
  • Bábszínpadra írta és rendezte
MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

Általános
  • Bábszínpadra írta és rendezte
Mazsola és Tádé, Manócska

Mazsola és Tádé, Manócska

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Bábszínpadra írta és rendezte
Mazsola és Tádé-bábelőadás

Mazsola és Tádé-bábelőadás

Borbáth Rendezvényszervezés
  • Bábszínpadra írta és rendezte
Mazsola I.: Fehérlófia

Mazsola I.: Fehérlófia

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Reżyser
Moha és Páfrány

Moha és Páfrány

Kolibri Színház
  • Aktor
MOHA ÉS PÁFRÁNY - Kereplő Színház

MOHA ÉS PÁFRÁNY - Kereplő Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
MOHA ÉS PÁFRÁNY - Kereplő Színház

MOHA ÉS PÁFRÁNY - Kereplő Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Aktor
Parszifál titka

Parszifál titka

Kolibri Színház
  • Punch és Judy
Petruska és Pulcinella

Petruska és Pulcinella

Kolibri Színház
  • Dottore
Punchék karácsonya - Purgateátrium (bábszínház 18 éven felülieknek)

Punchék karácsonya - Purgateátrium (bábszínház 18 éven felülieknek)

Bethlen Téri Színház
  • Aktor
Százlábúak láb alatt

Százlábúak láb alatt

Kolibri Színház
  • Vászja, az ezerjófű
Szökdelés a szerájból

Szökdelés a szerájból

Magyar Állami Operaház
  • Közreműködő bábművész
Szöktetés a szerájból

Szöktetés a szerájból

Kolibri Színház
  • Aktor
Toda

Toda

Kolibri Színház
  • Aktor
Toda

Toda

Kolibri Színház
  • Játssza és alkotta
Toda

Toda

Kolibri Színház
  • Aktor
Toda - Kakaó Színáz - csecsmő előadás

Toda - Kakaó Színáz - csecsmő előadás

Vörösmarty Színház
  • Játssza az alkotó
Toda Kolibri 25 - Találkozások

Toda Kolibri 25 - Találkozások

Kolibri Színház
  • Aktor
Völgyhíd

Völgyhíd

Kolibri Színház
  • Apa - Péter apja
Watergate: Az időkripták rejtélye

Watergate: Az időkripták rejtélye

Kolibri Színház
  • Narrátor (felvételről)

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.