Artist


Anikó Felföldi
3

Anikó Felföldi

Birth: † 1938-2020

Színművésznő.

1966 óta a Budapesti Operettszínház; 1994-től a színház örökös tagja. Operettek és musicalek főszerepeit egyaránt játszotta, s több nagy sikerű filmben és tévéjátékban szerepelt. Temperamentumának, kiváló tánctudásának köszönhetően elsősorban szubrett szerepekben érvényesült. Több éven keresztül vendégszerepelt Triesztben, de fellépett a világ sok más pontján is. A…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművésznő.

1966 óta a Budapesti Operettszínház; 1994-től a színház örökös tagja. Operettek és musicalek főszerepeit egyaránt játszotta, s több nagy sikerű filmben és tévéjátékban szerepelt. Temperamentumának, kiváló tánctudásának köszönhetően elsősorban szubrett szerepekben érvényesült. Több éven keresztül vendégszerepelt Triesztben, de fellépett a világ sok más pontján is. A Magyarok Világszövetségével tíz éven keresztül koncertezett világszerte mint „a magyar kultúra utazó nagykövete”.
Játszott a Nemzeti Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a Vidám Színpadon.

Díjai:
Jászai Mari-díj (1979)
Érdemes művész (1984)
Bársony Rózsi-emlékgyűrű (1986)
Déryné-díj (1993)
Budapesti Operettszínház örökös tagja (1994)
Budapesti Operettszínház életműdíja (2006)

Színházi szerepeiből:
Jutka – Abay Pál: Kiskirálynő, 1964, Vidám Színpad (r.: Kalmár Tibor)
Mabel – Tabi László: Fel a kezekkel, 1964, Vidám Színpad (r.: Seregi László)
Vivie – Lendvay Kamilló: Knock out, 1968, Fővárosi Operettszínház (r.: Seregi László)
Rosita – Zoltán Pál: Péntek Rézi, 1969, Fővárosi Operettszínház (r.: Vámos László)
Anita – Leonard Bernstein: West Side Story, 1969, Fővárosi Operettszínház (r.: Vámos László)
Lujza – Békeffy István: Mit vesztett el, kisasszony?, 1971, Fővárosi Operettszínház (r.: Marton László)
Mujkóné – Huszka Jenő: Gül baba, 1973, Budai Parkszínpad (r.: Seregi László)
Ledér – Illés Lajos: Egy fiú és a tündér, 1974, Fővárosi Operettszínház (r.: Sándor János)
Dinka – Szakcsi Lakatos Béla: Piros karaván, 1974, Fővárosi Operettszínház (r.: Vámos László)
Szilvia – Galt MacDermot: Veronai fiúk, 1975, Fővárosi Operettszínház (r.: Vámos László)
Marlene – Csuha Lajos - Miklós Tibor: Az ellopott futár, 1977, Fővárosi Operettszínház (r.: Sík Ferenc)
Dinka – Szakcsi Lakatos Béla: Piros karaván, 1980, Szegedi Szabadtéri Játékok (r.: Vámos László)
Fastrada – Stephen Schwartz: Pipin, 1983, Fővárosi Operettszínház (r.: Kerényi Miklós Gábor)
Dr. Koroda Klára – Bacsó Péter: Szerdán tavasz lesz, 1983, Fővárosi Operettszínház (r.: Kerényi Miklós Gábor)
Raymonde – Yves Mirande: Uraim, csak egymás után, 1983, Városmajori Színpad (r.: Seregi László)
Daisy Parker – Ábrahám Pál: Bál a Savoyban, 1985, Fővárosi Operettszínház (r.: Kazán István)
Velma Kelly – John Kander: Chicago, 1986, Fővárosi Operettszínház (r.: Seregi László)
Netty Fowler – Richard Rodgers: Carousel, 1986, Fővárosi Operettszínház (r.: Herzl Robert)
Consolatione – Armando Trovajoli: Mennyből a telefon, 1987, Fővárosi Operettszínház (r.: Timár Béla)
Dulcinea Juares – Frenkó Zsolt: Egy szoknya, egy nadrág, 1990, Székesfehérvári Nyári Színház (r.: Iglódi István)
Corinna – Hervé: Nebáncsvirág, 1991, Fővárosi Operettszínház (r.: Mikolay László)
Borbála – Frenkó Zsolt: Jobb, mint otthon, 1991, Székesfehérvári Nyári Színház (r.: Iglódi István)
Jacqueline – Jerry Herman: Őrült nők ketrece, 1991, Fővárosi Operettszínház (r.: Vámos László)
Felsőváry Karolina – Kálmán Imre: Súgni tudni kell…!, 1992, Székesfehérvári Vörösmarty Színház (r.: Iglódi István)
Melba Jones – John Kander: Nercbanda, 1993, Fővárosi Operettszínház (r.: Szitányi András)
Hunyadiné – Zerkovitz Béla: Csókos asszony, 1994, Székesfehérvári Nyári Színház (r.: Iglódi István)
Mama – George Gershwin: Bolondulok érted, 1995, Fővárosi Operettszínház (r.: Tasnádi Csaba)
Mária – Lajtai Lajos: A régi nyár, 1996, Jászai Mari Színház (r.: Pethes György)
Madame Fleury – Lehár Ferenc: Luxemburg grófja, 1997, Fővárosi Operettszínház (r.: Iglódi István)
Mrs. Brice – Jule Styne: Funny girl, 2001, Budapesti Operettszínház (r.: Böhm György)
Ludovika hercegnő és Frau Wolf – Lévay Szilveszter: Elisabeth, 1996, 2002, 2012 Budapesti Operettszínház (r.: Kerényi Miklós Gábor)
Cäcilia Weber – Lévay Szilveszter: Mozart!, 2003, Budapesti Operettszínház (r.: Kerényi Miklós Gábor)
Takarítónő – Bernard Slade – Stan Daniels: Jövőre, veled, ugyanitt!, 2005, Budapesti Operettszínház (r.: Somogyi Szilárd)
Blumné – Jávori Ferenc Fegya: Menyasszonytánc, 2006, Budapesti Operettszínház (r.: Béres Attila)
Truth tanárnő, testneveléstanár – Kocsák Tibor–Somogyi Szilárd–Miklós Tibor: Abigél, 2008, Budapesti Operettszínház(a Thália, majd a Pesti Magyar Színházban) (r.: Somogyi Szilárd)
Bozsena – Kálmán Imre–Julius Brammer–Alfred Grünwald: Marica Grófnő, 2012, Budapesti Operettszínház (r.:Kerényi Miklós Gábor)
Pittypat néni – Gérard Presgurvic–Margaret Mitchell: Elfújta a szél, 2013, Budapesti Operettszínház (r.: Somogyi Szilárd)
Mrs. Irene Roe – Bársony Bálint–Lőrinczy Attila: Amerikai komédia, 2014, Budapesti Operettszínház(az Átrium filmszínházban) (r.: Réthly Attila)

Filmszerepei:
A nagyrozsdási eset
Felfelé a lejtőn (1959) – a főkönyvelő felesége
Pesti háztetők (1962)
Rendszáma ismeretlen (1963)
Egyiptomi történet (1963)
Germinal (francia–olasz, 1963)
Meztelen diplomata (1963) – trafikoslány
Az attasé lánya (1963) – Margó
Princ, a katona (1966–1967) (sorozat) – Bikini
Irány Mexikó! (1968) – Lenke
Nyulak a ruhatárban (1972) – Dávid Dolly
Megtörtént bűnügyek A négylevelű lóhere című rész (1973) – kávéfőzőnő
Beszterce ostroma (1976) (sorozat) – Estella
Süt a hold (1976) – Ica
Robog az úthenger (1976) (sorozat) – Irén
A szeleburdi család (1981) – Radó mama
Vízipók-csodapók (1978–1988) – Kék vízicsiga (hang)

A NAGY ÉKSZERÉSZ komédia 3 felvonásban

A NAGY ÉKSZERÉSZ komédia 3 felvonásban

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mama
Abigél

Abigél

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Truth tanárnő
Abigél

Abigél

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Truth tanárnő
ABIGÉL

ABIGÉL

Thália Színház
  • Truth tanárnő
Abigél

Abigél

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Truth tanárnő
Abigél - musical

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Truth tanárnő
Abigél - musical

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Truth tanárnő
Az úr vadászni jár - Éless-Szín produkció

Az úr vadászni jár - Éless-Szín produkció

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • LATOUR ASSZONY
BÁRSONY-LŐRINCZY: AMERIKAI KOMÉDIA - szvingjáték két részben -

BÁRSONY-LŐRINCZY: AMERIKAI KOMÉDIA - szvingjáték két részben -

Kölcsey Központ
  • Actor/Actress
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Anhilte, a felesége
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Ludovika, bajor hercegné és Frau Wolf
Elisabeth

Elisabeth

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Ludovika, bajor hercegné és Frau Wolf
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Ludovika, bajor hercegné, Elisabeth anyja, Frau Wolf
Ez Hungarikum - A magyar operett története

Ez Hungarikum - A magyar operett története

Budapesti Operettszínház
  • Actor/Actress
G.Feydeau: Az úr vadászni jár - vígjáték 2 részben

G.Feydeau: Az úr vadászni jár - vígjáték 2 részben

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Latour asszony
Jövőre veled, itt! - NAGYSZÍNHÁZ

Jövőre veled, itt! - NAGYSZÍNHÁZ

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Takarítónő
Jövőre, Veled, Itt !

Jövőre, Veled, Itt !

Csiky Gergely Színház
  • Takarítónő
Jövőre, Veled, itt!

Jövőre, Veled, itt!

Budapesti Operettszínház
  • Takarítónő
Kaszás Attila-díjkiosztó Gála - VSZF 2012

Kaszás Attila-díjkiosztó Gála - VSZF 2012

Thália Színház
  • Actor/Actress
Lévay-Kunze: ELISABETH

Lévay-Kunze: ELISABETH

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Frau Wolf
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical

Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Mrs. Van Hopper
MASZK - jótékonysági gálaest

MASZK - jótékonysági gálaest

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Actor/Actress
MASZK Gála

MASZK Gála

Thália Színház
  • Szereplő
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Blumné
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Blumné
Mozart!

Mozart!

Budapesti Operettszínház
  • Cäcilia
Operett Gála

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Actor/Actress
PORTRÉ-KA

PORTRÉ-KA

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Actor/Actress
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Budapesti Operettszínház
  • Mrs. Van Hopper
X Abigél

X Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Truth tanárnő
X Elisabeth

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Ludovika, bajor hercegné és Frau Wolf
X Marica grófnő

X Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Bozsena
X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

Budapesti Operettszínház
  • Bozsena
xMozart!

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Cäcilia Weber
zzA kék madár

zzA kék madár

Budapesti Operettszínház
  • Idős Mytyl, Tyl anyó
zzAmerikai komédia

zzAmerikai komédia

Budapesti Operettszínház
  • Mrs. Irene Roe, Tony anyja, fékezhetetlen életkedvű asszony

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.