Koncert, zene, Klasszikus zene

507 program


Budavári Palotakoncert 2026

Budai Vár Oroszlános Udvar

BUDAVÁRI PALOTAKONCERT 2026 – MINDÖRÖKKÉ OPERETT
Idén nyáron visszatérnek a legnagyobb közönségkedvencek! A Mindörökké operett gála a magyar operett legnépszerűbb slágereit, felejthetetlen dallamait és ikonikus, látványos koreográfiáit hozza el a Budai Vár varázslatos Oroszlános udvarába. A műfaj legkiválóbb szólistái garantálják azt a magával ragadó hangulatot, ami generációk óta az operett sajátja.

A július 3. és 5. között ötödik alkalommal megvalósuló Kórusünnep zárókoncertjén a Hollerung Gábor által alapított Énekel az ország program ezúttal nemzetközivé bővül, és egy nemzetközi összetételű énekkar adja elő közösen a kórusirodalom két legnépszerűbb művét.


A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.

Nagydíjas koncert és eredményhirdetés

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft

A 2026-os Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny záróeseményén a Georg Grün vezette nemzetközi zsűri által a nagydíjas részvételre javasolt kórusok vesznek részt.

Immár 25. alkalommal nyitja meg kapuit idén Debrecenben az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája a hazai és külföldi fiatal muzsikusok előtt. Az akadémiára a világ minden tájáról érkeznek a fiatal tehetségek, akik az elmúlt években több mint 50 nemzetet képviseltek. A rendezvény helyszíne a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara.

David Fray és a Mendelssohn Kamarazenekar

Időtlen harmóniák

Budapesti Filharmóniai Társaság

Nyitóhangverseny 2026

Zempléni Fesztivál

Gershwin: F-dúr zongoraverseny
Dvořák: Újvilág szimfónia

Szüts Apor – zongora
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor

A szünetben borkóstoló a Grand Tokaj Zrt., a fesztivál hivatalos borszállítója jóvoltából.

Sir John Eliot Gardiner és a BFZ

Budapesti Fesztiválzenekar

Jean Sibelius: Hat dal – Sydämeni laulu (Szívem dala), Op. 18, No. 6
Joseph Haydn: 103. (Esz-dúr, „Üstdobpergés”) szimfónia, Hob. I:103
Jean Sibelius: 2. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

GYERTYAFÉNYES KONCERT A CSILLAGOK ALATT
Gyertyafényes koncert a csillagok alatt a Festetics-kastély parkjában, Keszthelyen...

ESŐHELYSZÍN: Balaton Színház (8360 Keszthely, Fő tér 3.)

Szimfonik Lájk 2026

Márai Központ - Szépasszony-völgy

Vihar-kvintett és népi táncok

HÁROM KONCERT. EGYETLEN NAP. EGY ELŐADÓ. EGY ÉLETMŰ.

FRATRES
200 szólista 40 országból
„Menthetetlenül egyek vagyunk”

Karády, Kabos és a fekete-fehér álmok - könnyű nyáreste a magyar filmgyártás aranykorának legfülbemászóbb slágereivel. Kedvenc dallamaink nagyzenekari lendülettel, koncerttermi minőségben.

A zeneszerzés mesterei – Barokktól a romantikáig

HA - "Közel a végtelenhez"

Szent István Székesegyház - Bazilika

esőnap: 2026. július 8. 20.30

2 koncert egy este!

Kurtág György mesterkurzusa

Fesztivál Akadémia

Bartók: Szonára hegedűre és zongorára
Kelemen Barnabás - hegedű, Kirill Gerstein - zongora

Bartók Divertimento
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin - hegedű, Bársony Péter - brácsa, Julian Arp - cselló
Puporka Jenő - nagybőgő
A Grazi Zeneművészeti Egyetem hallgatói

Legdrágább nyájas Olvasó!

Mivel a társasági szezon javában zajlik, már bizonyára mindenki a bálok, szoárék és maskarák lázában ég. Mindannyian feltűnni, kitűnni, ragyogni igyekszünk, de ha méltóztatnak ránk hallgatni, mindenkinek azt tanácsoljuk, inspirálódjon a legeredetibb helyekről és nem fog csalódni. És mi lehetne eredetibb… mint egy impozáns kastélypark, ahol több ezer gyertya fénye világítja meg az estét, és ahol a zene, a romantika és egy csipetnyi botrány találkozik?

Verseny, mesterkurzusok, világsztárok: érkezik a XI. FAB Summerfest!


BEETHOVEN: Karfantázia, op. 80
BEETHOVEN: 8. (F-dúr) szimfónia, op. 93
BEETHOVEN: C-dúr hármasverseny, op. 56
BEETHOVEN: 4. (B-dúr) szimfónia, op. 60

J. S. Bach: Goldberg-variációk, BWV 988

Haydn: c-moll szonáta, Hob XVI/20
Liszt: Válogatás a késői műveiből
Schumann: Kreisleriana, op. 16

EGY HÉTVÉGI MARATONON A BARTÓK EMLÉKHÁZBAN!

Beethoven összes hegedű-zongoraszonátája hangzik el két világhírű művész, ANTJE WEITHAAS (hegedű) és VÁRJON DÉNES (zongora) előadásában a Bartók Emlékházban egy hétvégén!

Hangverseny

Zerkovitz és világa
Bősze Ádám előadása

Rézfán fütyülők - Danubia Zenekar

Óbudai Danubia Nonprofit Kft.

Rézfúvósok a középpontban: a legkirályabb hangszerek a zenekarban! Hatalmas bulival vár mindenkit a Danubia, aki kíváncsi arra, kik fütyülnek azon a bizonyos rézfán a zenekarban!

Ezen a koncerten Ön a karmester! A koncert műsorát a közönség választja élőben, a helyszínen!

Koncert a természetért

Budapesti Fesztiválzenekar

Madarak éneke hoz novemberi tavaszt a Müpa koncerttermébe.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!