Egyéb

573 program


A kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának reprezentatív születésnapi életmű-estje különleges élményt kínál a közönségnek: emlékezetes találkozást Spiró Györggyel, aki a közelmúltban újabb remekművel, a Padmaly című nagyregénnyel jelentkezett.

NYÍLT PRÓBA: AZ ÖNGYILKOS

Csiky Gergely Színház

Április 15-én (szerdán) újabb nyílt próbára hívjuk és várjuk sok szeretettel Nézőinket!

Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.

Pitypang és Lili-bábjáték

TEMI Fővárosi Művelődési Ház

Vidám, zenés bábelőadás Pásztohy Panka mesekönyvei alapján.

Parkolójegy

Papp László Budapest Sportaréna

A parkoló igénybe vehető legkorábban az adott rendezvény napján, annak kezdete előtt másfél órával.

Elegáns, mégis könnyed menü, amelyet mintha egy bécsi főúri palotában szolgálnának fel – kristálycsillárok alatt, finoman csilingelő evőeszközök és mennyei muzsika kíséretében.

A GYIK Rendezvényházban!

Török András művelődéstörténész tart előadást, amelynek vendége Toronyi Zsuzsanna történész-levéltáros. Az est 1944. március 19-éhez, Magyarország német megszállásának napjához kapcsolódva, archív fényképeken keresztül idézi fel a budapesti zsidóság múltját és mindennapjait 2026. március 19-én, csütörtökön este 7 órakor a Goldmark-teremben. A belépő ára 2900 forint, az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik.

Műhelylátogatás - Mácsai Pál előadása sajnos elfogyott
13 Esemény

Műhelylátogatás - Mácsai Pál előadása

Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

Mi lenne, ha a színész kinyitná a műhely ajtaját, ahol versek előadásán dolgozik?

Premier Táncklub Gálaműsora

Kanizsai Kulturális Központ

A Premier Táncklub 26 éves múltra tekint vissza. Hiánypótló kezdeményezésnek indult a klub alakulása, mivel ekkor még Nagykanizsán nem volt lehetőség a látványtánc, show és modern tánc lépéseinek elsajátításához.

Szeretetkert - Vác

Váci Dunakanyar Színház

Szereplők: Sipos Vera, Ullmann Mónika, Mészáros Máté, játékmester: dr. Piczkó Katalin

Tvrtko - Csernobil 40 (exkluzív előadás)

Sopron - Kultik Sopron Elit Mozi

Boribon autózik-bábjáték

MOM Kulturális Központ

Marék Veronika – Erdélyi Erika: BORIBON AUTÓZIK
A Nefelejcs Bábszínház előadása.

Füst a szemében - Cseh Tamás történetei és dalai

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Bereményi Géza és Csengey Dénes dalszövegeivel,
Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán
a szövegkönyvet írta és rendezte: Vecsei H. Miklós

Chef’s Table – Tuning Burger - Erdélyi Róbert estje @ Time Out Market Budapest 03.19. sajnos elfogyott
13 Esemény

Egy este, ahol a burger új dimenzióba kerül – történetekkel, karakterrel és prémium alapanyagokkal.

Szavak egymáshoz - Rambala Éva

Napfényes Étterem és Rendezvényterem

SZAVAK EGYMÁSHOZ - AZ ERŐSZAKMENTES KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI

Rambala Éva előadása

Bóbita Buli - családi nap

Váci Mihály Kulturális Központ

A természetbúvárkodás játékos öröme nem csak a gyerekeké!

A LEGCSINOSABB ÓRIÁS

MOM Kulturális Központ

Julia Donaldson világhírű mesekönyve alapján

Ajánlott: 4 éves kortól

Magvető - est Balkán nagyoperett

Radnóti Miklós Színház

A hagyományos esztétikai keretekből minduntalan kilépő, provokatív művész az elmúlt években Posztpetőfi Sándor néven publikált groteszk, abszurd, ironikus és ellenállhatatlanul szórakoztató verseket, amelyek Szibériai borbély címmel kötetben is megjelentek. Szilágyi Ákos estje – amelyen a költőhöz a Makám nagyszerű gitárosa, Krulik Zoltán csatlakozik – különleges élményt ígér.

Steigervald Krisztián önálló estje a generációkról – szülőségről és gyerekségről a 20. és a 21. században.

Felkészülés a lelki elengedésre

FÓKUSZBAN A TRAUMA konferencia

Lurdy Konferenciaközpont

OFTEX által regisztrált szakmai képzés.

Belegondolt már abba, hogy Budapesten milyen izgalmas templomok, zsinagógák, kápolnák vagy épp szentélyek vannak?

Mi lenne, ha a színész kinyitná a műhely ajtaját, ahol versek előadásán dolgozik?
Meghívna minket oda, ahol mesterségének szerszámai -emlékek, hangok, gondolatok- kézzel foghatók? Mi lenne, ha megtudnánk, miért mond el egy szöveget? És miért úgy mondja?
Arany, Petőfi, Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Dsida, József Attila, Radnóti, Villon-Faludy , Nemes- Nagy, Pilinszky, Orbán Ottó, Petri, Parti-Nagy, Kemény István versei, Mácsai szemével és előadásában.

Páratlan párok 5. szezon

MOM Kulturális Központ

Páratlan párok 5. szezon a 2025–26-os évadban 10 estén át.

Immáron ötödik évadával folytatódik a Páratlan párok, Bősze Ádám és László Ferenc nagysikerű életrajzi-kultúrtörténeti sorozata – méghozzá egy izgalmas csavarral.

A HISZTIS KIRÁLYKISASSZONY

Egri Kulturális és Művészeti Központ

Staub Viktória és Georgita Máté Dezső: A hisztis királykisasszony

zenés, interaktív mesedarab, 4-99 éveseknek

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!