
Frakk azt álmodta, ő volt Szobosz Lali, aki eldönti a foci Európa Bajnokság döntőjét egy 11-es góllal a németek ellen.
Álmából ébredve, és álmát megosztva Károly bácsival nosztalgiázásba kezdenek, mert Károly bácsi a megyei III.
osztályban volt balszélső, de a statisztikák nem említik, hogy valaha is gólt lőtt volna. Sebaj, Frakk felkutatja a német
vonalat, így lesz ellenfele a német juhász vagy a vizsla – ez majd az előadáson kiderül – de az argentin dog is pályára
lép. Aki nem mellesleg azt hiszi, ő Messi…
A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test, az egyetlen közös nyelv a mozdulat.
Komédia a Turay Ida Színház előadásában
Tematikus nyári táborok a 7-12 és 15-18 éves korosztály számára a Néprajzi Múzeumban
Figyeld meg testközelből a Győri Filharmonikus Zenekar életét!
Ismerkedj meg művészeinkkel és a hangszerekkel!
Nyerj bepillantást a kulisszatitkokba!
Szeretsz énekelni, zenélni, táncolni, nevetni? Akkor itt a helyed!
Bábos napközis alkotótábor 7-9 éveseknek
Bábos napközis alkotótábor 10-12 éveseknek
Shakespeare humoros, félreértésekkel teli, kalandos vígjátéka, az év legrövidebb éjszakáján játszódik, amikor a nyári napfordulót ünnepeljük. Varázslatos, tündérekkel és manókkal átszőtt játék, az atyai szigor elől menekülő szerelmesekről, egyszerű mesteremberekről, valóságos és varázslatos hatalomról, viszályról és megbékélésről.
Ötnapos önismereti fókuszú „tábort” hirdetünk olyan érdeklődőknek, akik szívesen ismerkednek meg a gyűjteményi kiállítás különböző egységeivel, és az azok által felvetett kérdések, problémák tükrében szívesen vizsgálják új nézőpontból magukat, élettörténetüket. A tábor utolsó napján minden résztvevő elkészíti és bemutatja múzeumi-önismereti utazásának eredményét: magángyűjteményét.
Ismerkedj testközelből Balatonalmádi menő villáival, nyaralóival és a másfélszázados fürdőhely kevésbé ismert tárgyi emlékeivel!
Bertrand Barnier egyszerű párizsi szappangyáros. Van némi, az évek során összegyűjtögetett vagyona, egy kissé kissé sznob, kissé házsártos felesége, nagyon elkényeztetett lánya, minden lében kanál szobalánya - és van egy titokzatos sofőrje, aki… De erről majd később.
2025. június 24-én kedden 19 órától újra fellép a KMO színpadán a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző Zorán.
Dumaszínház est
Közreműködik a Duna Szimfonikus Zenekar
Schwarz Zoltán hegedűművész
Vezényel: Horváth Gábor
Pán Péter, ha ezt a címet leírjuk, szinte már nem is kell hozzá semmiféle magyarázat, ajánlószöveg. A klasszikus gyermekirodalom egyik halhatatlan, költői remeke a felnőni nem akaró Pán Péter története.
A Győri Filharmonikus Zenekar 2024/2025-ös évadának záróhangversenyén Csajkovszkij felülmúlhatatlan népszerűségű, a szélesen ívelő, érzelmes dallamok és a csillogó virtuozitás egyedülálló ötvözetét kínáló b-moll zongoraversenye kezdi: a magánszólam előadójaként igazi világsztárt, a zongora sokak szerint ma élő legnagyobb művészét, a karmesterként és zeneszerzőként egyaránt világhírű Mikhail Pletnyevet hallhatja a győri közönség.
Dumaszínház est
Közép-Európa egyetlen épen maradt krátertavának harmincezer évvel ezelőtti születését dolgozza fel a mese nyelvén A Szent Anna-tó legendája című erdélyi mese.
A csaknem ezer méteres magasságban elterülő, könnycsepp alakú, sötét vizű tó a történet szerint egy egymással vetélkedő testvérpár viszályából született. A bálványosi erődbe egy hatalmas úr érkezett remek mívű, hat ló vontatta hintón, hogy mindenki a csodájára járt. A vár gazdája szerette volna megvenni tőle, de az vonakodott kocsijától megválni. A vendéglátó tehát cselhez folyamodott: kockázni hívta titokzatos vendégét, aki el is veszítette a kincset, ám ez még csak a történet kezdete…
Egy testvérpár ádáz versengése, valahol a Büdös-hegységben (a mai Háromszék és Csíkszék határában), mely már irigységbe és az egymás iránti gyűlöletbe csap át, még akár életek árán is; de ez egy mese, itt a szereplők nem halnak meg, csak a rosszak tűnnek el.
Szóval zene, izgalmas cselekmény, misztikum, nevetés, hagyomány gyerekeknek és nem csak nekik.
Ecsédi rohangál az utcán, zaklatja Budapest lakosait, ugyanis a barátját keresi, a barátját Vizit, aki ott hagyta őt egy lakásban aludva két liter kávélikőr után, mert Vizinek megvilágosodása támad és el akar innen menni, máshová, valahová, bárhová, cselekedni akar amíg képes rá..
Katonavárosi sétáink során az érdeklődők betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen volt az élet a Római Birodalom idején, a limes mentén, Pannonia provinciában. Kiderül, hogyan teltek az aquincumi katonavárosban, illetve a legiotáborban élők napjai, mely épületek romjai őrzik ma is a valaha itt élt, szolgálatot teljesítő katonák, képzett kézművesek vagy éppen az fényűző elit réteg emlékét.
A nagy sikerű A hosszú élet titka alkotóinak új bemutatója ismét az izgalmas és sokszínű novellaszínházi műfajban születik.
Már hagyományszerű a nyár eleji operagála a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Felcsendülnek népszerű operarészletek, különleges részletek a legismertebb művekből, valamint igazi csemegék, melyek kavalkádja garancia a fergeteges előadáshoz a három fantasztikus külföldi énekes tolmácsolásában.
Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing ( Leszállás Párizsban ). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!
Hősünket a filmkritikus Allant elhagyja a felesége, persze ez nem meglepő, hiszen neurotikus, gátlásos, esetlen… az a csoda, hogy volt egyáltalán felesége. Mi lehet az oka a kudarcainak? Hogy kéne viselkednie? Hogy lehetne sikeres, igazi kemény fickó, akiért bomlanak a nők? A válaszokat a Casablanca sztárjától, Humphrey Bogarttól várja, aki számára a férfi idolt testesíti meg, de segítségére sietnek barátai, Linda és Dick Christie is, akik randikat szerveznek neki… de semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezik… Allan a képzelet és valóság határán egyre lehetetlenebb helyzetekbe kerül. Vajon sikerül megtalálnia önmagát és a szerelmet? Az 1969-ben bemutatott Broadway darabból a szerző, Woody Allen és Diane Keaton főszereplésével 1972-ben készült film, melynek sikere azóta is töretlen. A Jászai Mari Színház előadása bizonyára felejthetetlen pillanatokat szerez majd a romantikus vígjátékok szerelmeseinek.
Az elmúlt évek sikeres és a nézők által várt koncertjeinek köszönhetően jövőre már egy háromnapos esemény keretében várjuk Bordányba a zenei élmény kedvelőit.
Az elmúlt évek sikeres és a nézők által várt koncertjeinek köszönhetően jövőre már egy háromnapos esemény keretében várjuk Bordányba a zenei élmény kedvelőit. A program a GLOBE - ahol a barátok találkoznak nevet és szlogent kapta, melyet 2025. június 27-29. között rendeznek meg a Homokhátság Szívében.
VIVALDI - BACH - DEBUSSY
Dumaszínház est
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.