Alle kategorier

3466 Programmer


Orkán, szörnyű szélvész, vihar repíti be a térbe (a jelenbe? a valóságba?) a darab szereplőit, majd tovább sodorná őket (vissza a múltba vagy a tovább, a jövőbe?), de megvetik a lábukat, megkapaszkodnak (mibe? egymásba? az emlékeikbe? a vágyaikba?) és maradnak, maradni akarnak (hol? hol is vagyunk?).

Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.

Kaland

József Attila Színház

Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.

Premecz Organ Trio

Budapest Music Center

Richard Clayderman Skybar VIP jegyek

Papp László Budapest Sportaréna

A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.

Sax-O-Funk koncert

Madách Imre Művelődési Központ

Kávézó Terasz Koncert

Európa egyik legritkább, vadon élő virága a tartós szegfű. A világon kizárólag a Duna–Tisza köze homokvidékein fordul elő ez a fokozottan védett növény. E bennszülött faj megóvása érdekében történt beavatkozások mellett megismerhető a homokvidék jellegzetes növény- és állatvilága is.

Erdőssztyeppek árnyas ösvényein

Kiskunsági Nemzeti Park

A homoki erdőssztyeppek egyik legértékesebb képviselője a Peszéri-erdő. A nyár során virágzó növények mellett megtekinthetők a jellegzetes felső-kiskunsági erdősztyepp állományok.

Közreműködők:
dr. Gállné Gróh Ilona, Gáll Viktória

A nyár - Unokák és nagyszülők koncertjei 4. Udsolgt
13 Event

A NYÁR
Székely Edit

Workshop // Cianotípia – egy ősi fotós eljárás

Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

Ismerkedj meg egy több mint 150 éves fotós eljárással, a cianotípiával és készítsd el a saját napnyomataidat!

Békakerekítő - babaszínházi előadás

Hegyvidéki Kulturális Szalon

Előadó: Alexics Rita és Szilágyi Kinga Katinka (hárfa és más)

Tervezte: Török Ágnes (Blattner-díjas)
Rendezte : Szívós Károly (Blattner-díjas)

Stúdió K Színház: A KÍVÁNCSI KISELEFÁNT

Újpesti Kulturális Központ nonprofit Kft.

bábos, élő zenés, interaktív előadás gyerekeknek

Csatangolás a Csodaréten

Kiskunsági Nemzeti Park

A túra során a Duna–Tisza köze egyik legértékesebb védett természeti területét lehet bejárni, amit Csodarétnek is neveznek. 251 növényfaj él itt, ebből 19 védett, 3 pedig fokozottan védett. A tavaszi időszakban virágzik a réten a legtöbb védett növény, köztük jó néhány orchidea faj. A túra célja ezek megcsodálása.

Sam a tűzoltó-gyerekműsor/családi program

Dörmögő Dömötör Színház

A varázslatos erdőben, ahol a mesefigurák élnek, a tündérek varázspálcával teszik meséssé a mindennapokat. Singiling
tündér varázspálcája azonban elromlik. Szerencsére Csingiling találkozik Sammel, a tűzoltóval, aki segít neki megfejteni a
kacifántos használati utasítást, együttes erővel megjavítják a varázspálcát, így megmenekül a meseerdő minden lakója.
Ám Sam, a tűzoltó hiába híres talpraesettségéről, a gyerekek segítsége nélkül neki sem sikerülne. Dalok, találós kérdések
és közös tánc együttes kavalkádja teszi meséssé a gyerekek számára a velünk töltött órát.
50 perces zenés, interaktív műsorunkat 1 éves kortól ajánljuk, mely kitűnő választás lehet gyereknapra vagy családi
napokra, rendezvényekre is. A műsor időtartama eredetileg 50 perc, de igény szerint módosítható, programba illeszthető.

Matinékoncert: Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus koncertje

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

A Liszt Múzeum matinékoncerttel várja az érdeklődőket minden szombaton 11 órakor. Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus műsora a német nyelvű kórusirodalom több évszázadát öleli fel a barokk áhítattól a romantika éjszakai lírájáig.

A veszprémi vár Rád is vár! Csatlakozz bögresétánkhoz és ismerkedj a megújult Várnegyed veretes múltú házainak történetével!

Egry József – Lebegés a fénytérben kiállítás
Tárlatvezetés – Csalló Krisztina

JÁVOR LILI TÁNCCSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

Club Színház: Ludas Matyi

Művészetek Háza Gödöllő

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: F51-52 Nagy táncterem
Esemény kezdése: 2026. 06. 06. (szombat) 16.00

Kisvakond a turista – Kedvenc hősünk unatkozik. Éghajlat változásra van szüksége. Unja a prágai tavaszt, a
nyarat, nem lelkesítik a barátai, mígnem döntés születik. Irány a földgömb. Azaz a föld más éghajlatú tájai. Az
utazásból sem csinál gondot, túr-fúr, mígnem kilyukad számtalan új helyszínen. Az ausztrál kontinensen
megismeri a tüskés egeret, Amerikában, Ázsiában, de még Grönlandon is találkozik furábbnál furább
élőlényekkel, mire ráeszmél, hogy a hazai barátai az igaziak és tulajdonképpen nincs is semmi probléma a tarka
cseh legelőkkel, a bohém tavaszi szellővel, így hát marad ő európai vakond.
Élőszereplős bábjáték narrációval és sok Francesco Zappa zenével.

Spirit Évzáró Gála

Spirit Dance Company

MMA Hungary SKYBAR VIP jegyek

Papp László Budapest Sportaréna

Fesztiválkatlan Vacsorahajó

Tokaj Fesztiválkatlan - Vacsorahajó

Műsor:
Felix Mendelssohn: C-dúr vonósszimfónia no.9
Liszt Ferenc: e-moll Concerto zongorára és vonószenekarra “Malediction”
--
R. Strauss: Rózsalovag szvit ( Kostyál Péter átirata vonószenekarra)

SÉTÁLÓSZÍNHÁZ RÓMEÓVAL ÉS JÚLIÁVAL
A SCENE MŰHELY ELŐADÁSA
1 felvonás, 70 perc
Időpontok:
2026. június 6. 18:30
2026. július 31. 18:00
2026. augusztus 5. 18:00
2026. augusztus 6. 18:00
2026. augusztus 13. 18:00

Az ellenőr avagy a Revizor

Vörösmarty Színház

vígjáték

Bemutató időpontja: 2025. 12. 13.
Az előadás időtartama: 2 óra 45 perc egy szünettel

színházterem
kortárstánc
hossz: 60 perc

Bartók műveit új nézőpontokból mutatja be a Bartók Reflexiók című sorozat: Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textilművész kiállítása, Kerényi Mihály Bartók 14 Bagatelljét alapul vevő zenefilmjének bemutatója, valamint több koncert is része a 2026-ban a Budapest Music Centerben, a Bartók Emlékházban, a K.A.S. Galériában és a Kiscelli Múzeumban megvalósuló koncert- és programsorozatnak.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.