program


PASO Big Band

PASO Big Band

A PASO mindig is úttörő volt a kísérletezésben, hiszen játszottak már népzenei ihletésű dalokat is, és ez a zenekar volt az első fellépő a Müpa Szimfonik sorozatában is. 2018-ban ismét új kaland következik: a komoly- és népzenei hagyományok után most a big band swing sűrű textúrájában merítkeznek meg.  Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Onsdag, 31. Oktober 2018 20:00

Az 1900-as évek füstös jazzklubjaiból indult zenék már keletkezésükkor nagy hatást gyakoroltak a Jamaica szigetének tikkasztó hőségében született karibi tánczenére, hiszen a helyi Alpha Boy School növendékei jazz-improvizációkkal jutottak el odáig, hogy útjára indítsák azt, amit ma ska zeneként ismerünk. A PASO most ezt az irányt kísérli meg megfordítani, és a ska zenéből kíván eljutni egy big band hangszerelésű ska-jazz világig. Dalaikat most először bigband-hangszereléssel és bigband-felállással adják elő, így több mint egy tucat fúvóssal szólalnak majd meg a legnagyobb Pannonia Allstars Ska Orchestra-slágerek - némelyik akár teljesen swinges lüktetésbe áthelyezve.

Aktuelt


Május 9-én Tankcsapda koncerttel indul az 2024-es Pápai Expo és Agrárpiknik, az év legmenőbb agrárrendezvénye.

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.

Május 19-én vasárnap Győrszentivánra érkezik Manuel! Élőzenekaros koncertet ad a fiatalok nagy kedvence.

PÅ PLAKATEN


Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!

Gaetano Donizetti AZ EZRED LÁNYA Vígopera két felvonásban, prózai jelenetekkel, francia és magyar nyelven, magyar, angol és francia felirattal

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.