Tytuł


MUSICA SACRA - Verdi: REQUIEM
2

MUSICA SACRA - Verdi: REQUIEM

A Szent István ünnepe köré szervezett augusztusi Királyi Napok programsorozat kiemelkedő eseménye a Musica Sacra, amely igazi kuriózum a komolyzene kedvelői számára. Ebben az évben Verdi remekművét, a Requiemet hallhatják augusztus 12-én, szombaton 21 órakor az ország egyik legnagyobb épített szabadtéri színpadán, történelmi környezetben, a Nemzeti Emlékhelyen.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Sobota, 12 Sierpnia 2017 21:00

A Requiem az egyik legismertebb és leggyakrabban előadott gyászmise, amelyet ugyanaz a drámai erő jellemez, mint Verdi legjobb színpadi műveit. Amikor 1868-ban Rossini elhunyt, Verdi úgy gondolta, több szerzővel összefogva gyászmisét kellene komponálni az általa nagyra tartott mester tiszteletére. A mű utolsó tételét maga megírta, a többi rész azonban nem készült el. Verdi később újra foglalkozni kezdett a darabbal, végül az olasz romantika egyik legnagyobb költője, Manzoni halálának első évfordulóján, 1874-ben mutatták be a hét tételből álló, monumentális alkotást. A Requiem legjellegzetesebb tétele talán a Dies irae, amelyben megrázó realizmussal elevenedik meg a sajátos pokollátomás, a mű kicsengése azonban a legmegnyugtatóbb vigasztalás, amelyet ember kaphat a lelki megpróbáltatások idején.

A sodró lendületű mű szólóit a világ leghíresebb operaházait megjárt sztárok éneklik az idei Music Sacrán: két Kossuth-díjas énekesnőnk, Lukács Gyöngyi (szoprán) és Komlósi Ildikó (mezzoszoprán) mellett Otokar Klein (tenor) és Alexandru Agache (basszbariton) lép a közönség elé. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart és az Egyesített kórust a Liszt-díjas Drahos Béla vezényli az előadáson.

Nasza oferta


Frank Wildhorn musicalje és Homonnay Zsolt rendezése a nő örök, csábító szenvedélyességét, a férfi és a nő ösztönös és csillapíthatatlan vonzalmát tárja a közönség elé, 21. századi, extravagáns környezetben.

A tavaly hatalmas sikert aratott, teltházas aréna koncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét az MVM Dome színpadán kápráztatja el a közönséget rendkívüli tehetségével. Bence legújabb, Pianoshphere című albuma egyben a névadója az idei turnénak, amelyet Ausztrália és Nyugat-Európa után a prágai O2 Arénában majd a dubai Coca Cola Arénában élvezhet a közönség. A turné utolsó állomása pedig a budapesti MVM Dome, 2024. december 7-én.

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.

Proponujemy również


Május 11-én fergeteges ValMar koncerttel zárul a 2024-es Pápai Expo és Agrárpiknik, az év legmenőbb agrárrendezvénye.

Il Barbiere di Siviglia Élő operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából egy szünettel, 185 perc, 2025 olasz nyelven, magyar és…

A Bihari Együttes 1954-ben alakult Novák Ferenc vezetésével. Több mint fél évszázados működése alatt számos hazai és nemzetközi fesztivál nagydíját,…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.