program


Platon Karataev – Napkötöző - Lemezbemutató koncert

Platon Karataev – Napkötöző - Lemezbemutató koncert

A Lev Tolsztoj-karakterről elnevezett Platon Karataev 2016-os megalakulása óta a lehető legtermészetesebben haladt előre, és lépett elő Magyarország egyik legnépszerűbb gitárzenekarává úgy, hogy ebben sokkal inkább erős megérzések sora, mint túlzott magabiztosság vezérelte a tagokat.  Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Fredag, 19. April 2024 20:00

A 2017-es bemutatkozó lemez (For Her) óta kétéves időközönként nagyon egyedi dalok érkeznek a csapattól. A 2020-as Atoms után 2022-ben jött a Partért kiáltó, 2024-ben pedig a Müpában debütál a negyedik album, a Napkötöző.

A budapesti zenekar két dalszerző-frontemberrel, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén énekes-gitárosokkal, valamint folk-rockos ihletéssel indult, és első nagylemezével máris nemzetközi sikereket ért el. Dalaikat azóta is több milliószor streamelték a világ minden tájáról. A Platon Karataev aztán második, Atoms című lemezével ellépett az addigi akusztikus iránytól egy erőteljesebb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbensőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a vonalon halad tovább az együttes 2022-ben megjelent Partért kiáltó című harmadik albuma, amelyen már nemcsak mutatóba van magyar nyelvű dal, hanem az összes anyanyelvünkön szól. Ezek témájában a természet figyeli az embert, a víz, a hegy és az erdő szeme néz ránk, és tovább bolyongunk a létezés magja körül. A Fonogram-díjas LP után a következő anyag Napkötöző címmel érkezik 2024 tavaszán, és ezt a Müpában mutatja be az együttes. A szerzemények középponti szimbóluma ezúttal a Nap lesz, de folytatódik az előző lemezen megkezdett út is - tovább tágított gitárzenei hagyományokkal és misztikus felhangú szövegvilággal.

Platon Karataev:

ének, gitár: Balla Gergely
ének, gitár: Czakó-Kuraly Sebestyén
ének, basszusgitár: Sallai László
dob: Bradák Soma

Rendező: Müpa

Aktuelt


Ludovico Einaudi 2025-ben visszatér Magyarországra! Ne hagyja ki ezt az egyedülálló zenei élményt 2025. május 26-án, az MVM Dome-ban! Ludovico Einaudi különleges koncertje egy estére a zene, az érzelmek és a művészetek világába kalauzolja Önt. Vásárolja meg jegyét most, és legyen részese a csodának!

Giuseppe Verdi AZ ÁLARCOSBÁL Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

PÅ PLAKATEN


Az István, a király egy családi viszály története: Géza fejedelem halála után fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra hivatkozva…

A Néprajzi Múzeum 2024 októberében átadott gyűjteményi kiállítása a múzeum történetének ötödik állandó kiállítása. A több mint 3000 négyzetméteres kiállítótérben…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.