LOVASI: Egy az egybe… csak maga
Lovasi András a Kispál és a Borz megalapítása óta több, mint 300 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője.
Lovasi András a Kispál és a Borz megalapítása óta több, mint 300 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője.
Életművét a folytonos megújulás és ösztönös építkezés jellemzi: míg a Kispál és a Borz énekeseként basszusgitározik, addig a 2005-ben alapított Kiscsillagban már gitárosként szerepel, a három szólólemeze köré épített műsorokban pedig jellemzően akusztikus gitáron játszik.
Szólóműsora sokkal szövegközpontúbb, mint egy zenekaros koncert, ráadásul a szerző előszeretettel mesél a dalok keletkezéséről. Az új szerzeményeket rendszerint az Egy az egybe ...csak maga előadás során mutatja be közönségének.
Újévköszöntő - "Megzendült az ének ember, gyermek ajkán” A Hagyományok Háza immár tizedik alkalommal köszönti ünnepi gálaműsorral az újévet.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!