Program


JELEN/LÉT FESZTIVÁL 2026 - Déva vára
3

JELEN/LÉT FESZTIVÁL 2026 - Déva vára

CINKA PANNA CIGÁNY SZÍNHÁZ
MAGYAR
dráma
az előadás időtartama 60 perc

Aktuális előadások



Nem kisebb név fémjelzi az előadásban elhangzó balladákat, mint Kallós Zoltán a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi néprajzkutató. Ő mentette meg, rendszerezte azt a nemzeti értéket, amely nélkül nem létezne, de legalábbis szegényebb lenne irodalmunk, zenéink, drámáink stb. Előadásunk célja, hogy bemutassa minél több embernek a balladák örökérvényűségét, amelyek rámutatnak, hogy születéssel, halállal, szeretettel, gyűlölettel, átokkal, hittel és hitetlenséggel együtt kell élnünk, de csak a közös áldozathozatal a túlélés záloga. Erre utal az előadás záróverse, Ratkó József: Déva című költeménye, amely egyben az előadás üzenete:
„…Nekünk kell, nekünk kell
Tűzbe hamuhodni,
Mészbe keveredni,
Falba falazódni…”
Az előadásban 17 balladát játszunk el, köztük olyan gyűjtéseket is, amelyeket még ma is az Erdélyben élő emberek őriznek dalaikban és azt szájról szájra adják tovább egymásnak.


Szereplők
Fekete asszony: Jónás Judit – Domján Edit-díjas színművész
Fehér asszony: Pásztor Edina – Jászai Mari-díjas színművész , Weisz Ildikó – színművész

Rendező – dramaturg: Major Róbert
Díszlet- jelmez-kellék: Vári Zsolt
Rendezőasszisztens – súgó: Demeter Julianna

Ajánló


A történet Fazekas Mihály művén alapul, a mese régi, de a megközelítés módja merőben új, ugyanis Schwajda György a libák…

Magyar népmesekincsünk egyik legnépszerűbb darabja A csillagszemű juhász, amely a hatalom mibenlétét vizsgálja: a hatalomnak való megfelelés, az engedelmesség kényszere…

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!