Ichiko Aoba
ének, gitár, billentyűs hangszerek Ichiko Aoba
ének, gitár, billentyűs hangszerek Ichiko Aoba
A kiadóvezetőként és elismert filmzeneszerzőként is számontartott japán dalszerző-énekes, Ichiko Aoba elvarázsolt, ambientes folkpop dalai a valós és a képzeletbeli világ határát kutatják – legújabb, 2025-ös, Luminescent Creatures című albuma az év egyik legünnepeltebb lemezének számít. 2010-ben mutatkozott be gitáros-zongorás, finoman hangszerelt, szellős, melankolikus indie-folk-számaival, a nemzetközi áttörést pedig 2020-as, Windswept Adan című ambientes, pasztorálos, gazdag díszítésű hetedik albuma hozta meg számára – új LP-jét már nagy várakozás előzte meg. Az énekesnő békés, meditatív, szürreális, „az élet kozmikus titkait” kutató fantáziavilágával igazán egyedi szín a kortárs zenei palettán. Magyarországon kétéves világkörüli turnéja keretében debütál.
Rendező: Müpa
A harmincas generáció két átütő tehetségű képviselője, az orgonista Tabajdi Ádám és a trombitás Pálfalvi Tamás mindketten hangszerük legsikeresebb művészei…
A Tokiói Filharmonikus Zenekar még soha nem járt a Müpában, izgalmas élményt ígér tehát Ázsia egyik legjelentősebb, több mint egy…
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.