Feledi Project: Esszencia
Esszencia
A Feledi Project előadása
Esszencia
A Feledi Project előadása
Táncművészek:
Bakonyi Jusztina, Frank Flóra, Nagy Csaba Mátyás, Julien Klopfenstein, Gyugos Dominik
Próza, ének: Náray Erika
Zene:
Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter – bőgő, Pecek Lakatos András – dob, Szaniszló Richárd – vibrafon
Látvány-jelmez: Henez Mariann, Matisz Gábor, Feledi János
Fénytervező: Hepkó Miklós
Fotók: Kaszner Nikolett
Rendezés – koreográfia: Feledi János
Az érzetek és érzelmek kivételes találkozása.
Természetesség, tisztaság, hiszen Bartók tiszta forráson az ősi, érintetlen népzenét értette, s ezt tartotta mindenek fölötti értéknek.
Az előadás környezetünk és lelkünk, belsőnk szépségeinek védelmére és megbecsülésére fókuszál.
A táncosok alkotta emberi csoport, közösség állandó formálódását, átrendeződését, épülését követhetjük nyomon.
Az előadáson keresztül bemutatjuk be a bartóki szellemiséget néhány jellegzetes népzenei gyűjtésen keresztül, különös tekintettel a zene és a tánc kapcsolatára.
Az előadásban részben tradicionális, részben kísérletező megközelítés dominál, az Oláh Dezső Vibratone Quartet játszotta Bartók 15 paraszt dal zenéjének ütőhangszerekre, bőgőre és zongorára készített adaptációjában.
Új megközelítést szeretnék adni a közönségnek a modern jazz és modern tánc fúziójának megismerésére, egy olyan formában, melyben a kompozíciók Bartók népzenei gyűjtéseit alapul véve az abból készült művekre reflektál.
Tisztelgés a 20. század meghatározó zenei nagysága, Bartók Béla előtt.
Az előadás a Déryné Programnak köszönhetően valósul meg.
Dumaszínház est
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!