Program


Én, te, mi – párkapcsolati komédia
4

Én, te, mi – párkapcsolati komédia

Előadásunk komédia, témáját a párkapcsolatokra jellemző helyzetek és történetek adják.

Aktuális előadások



Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik? Van-e jó módszer a házimunka felosztására? Nevelheti-e másképp a gyereket a nagymama, mint a szülők? És ha a férfi nyitott házasságot akar? Az előadás célja, hogy egy olyan komplex közösségi színházi élményt nyújtson a résztvevők számára, amelyben lehetőségük nyílik saját kapcsolati mintáikra, problémáikra és élethelyzeteikre rátekinteni, azokra reflektálni, azokról közösen gondolkodni - és nevetni. A vizsgált élethelyzetekre kellő távolságból tekintünk rá, ebben segít az előadás átszövő humor és a játékmester.

Előadásunk interaktív, a nézőknek lehetősége van kifejteni gondolataikat, meglátásaikat a jelenetek kapcsán, sőt, egy ponton arra is lehetőségük van, hogy egy bizonyos jelenet szereplőit „instruálják”, és javaslataik alapján a színészek újra eljátsszák a jelenetet. A megszólalás azonban teljesen önkéntes!

SZEREPLŐK
Feuer Yvette, Stubnya Béla, Mangold Roland, Kemény Rozi és Szabó Veronika

ALKOTÓK
Szöveg: a színészek improvizációi alapján: Nagy Orsolya
Rendező: Szabó Veronika
Társ-rendező: Feuer Yvette
Dramaturg: Nagy Orsolya
Részvételi színházi szakember és Játékmester: Szabó Veronika
IMPROVIZÁCIÓS TRÉNER: Elek Ányos

Ajánló


A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza a budapesti közönség elé.

Déry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL musical - turné

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!