Program


Csáki András - Bálint János

Csáki András - Bálint János

Csáki András Liszt Ferenc - díjas gitárművész a magyar gitáros élet meghatározó művésze.2007-ben diplomázik kitüntetéssel a Zeneakadémián. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájában DLA fokozatot szerez.  több

Aktuális előadások



Diploma után Los Angelesben a University of South California Thornton School of Music-on végez posztgraduális tanulmányokat. Zeneakadémistaként két alkalommal köztársasági ösztöndíjas és háromszor nyeri el a Fischer Annie ösztöndíjat. 2009-ben megkapja a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima zeneművészeti díját. 2010-ben Márciusi Ifjak Díjjal tüntetik ki. 2015-ben az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Emlékérem első gitárművész kitüntetettje. 2022-ben Liszt Ferenc -díjban részesül. 2016-ig 30 nemzetközi verseny díjazottja, melyek közül kiemelkedik a Tokiói Nemzetközi Gitárverseny (2008), a Michele Pittaluga Nemzetközi Gitárverseny (2009) és a Julián Arcas Nemzetközi Gitárverseny (2011) első díja. A 2010-ben – a Naxos kiadó gondozásában – megjelenő második szólólemeze műsorából két mű is bekerül Enrique Robichaud kanadai zenetudós Guitar’s Top 100 című könyvébe, mely a gitárrepertoár 100 legnépszerűbb művéből választ ki művenként három – a könyv szerzője által – jelentősnek és figyelemre méltónak tartott előadást. 2009-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár tanszakának oktatója, 2021-től habilitált docense. Gyakran kap felkérést kurzusok tartására külföldről is, tanított már az Egyesült Államokban, Angliában, Ausztráliában, Észtországban, Franciaországban, Görögországban, Indiában, Izraelben, Kínában, Oroszországban, Spanyolországban, Vietnámban.

Bálint János 1961-ben született Hódmezővásárhelyen. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián diplomázott 1984-ben, majd Adorján Andrásnál képezte tovább magát. Több nemzetközi versenyen nyert díjat (Ancona, Lipcse, Markneukirchen.) 1981-1991 a Magyar Rádió és Televízíó Szimfónikus Zenekarának szólófuvolása, 2000-2007 között pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólófuvolása. Tanított 10 évig a Szegedi Zeneművészeti Főiskolán, majd Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Jelenleg a német Detmoldi Zeneművészeti Főiskola professzora és a Katowicei Főiskola vendégprofesszora. Szólistaként fellépett több fontos európai fesztiválon és koncertteremben, valamint az USA-ban, Japánban, Tajvanon, Koreában és Izraelben olyan partnerekkel mint Schiff András, Martha Algerich, Perényi Miklós, Auréle Nicolet vagy Kocsis Zoltán. 8-10 mesterkurzust tart évente különböző európai zenei intézményekben és neves fesztiválokon. Eddig több mint 30 CD-je jelent meg a Hungaroton, Capriccio és Naxos gondozásában. 2008-ban Liszt-díjjal tüntették ki. Akiktől játszunk: G. F. Händel, Bartók Béla, F. Doppler, Kodály - Kistétényi Melinda, F. Bourne Kevesebb jelenjen meg

Ajánló


A magyar klasszikus rock történelem három ikonikus zenekara egy este egy helyen, az Edda 50. jubileumi műsorával. Bikini Republic Edda…

Hot Jazz Band és A Nyughatatlan koncert Múltbéli világokat és korai XX. századot megidéző jazz, mely Karády, Kabos, Jávor, Latabár…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!