Program


Bánk bán
2

Bánk bán

Huszonegyedik század eleji Bánk bán formálódik, amely megtartja a Katona József-i szándékokat és üzeneteket.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2016. április 6. szerda, 19:00

Legtöbb országnak van nemzeti drámája. Ahhoz, hogy egy nemzeti dráma létrejöhessen, kell egy nemzet, amelyet végveszély fenyeget, és kell egy nemzetéből kiemelkedő hős, aki megmenekíti azt a végveszélyből. Mármint, a nemzetet. Hogy a Bánk Bánból miért lett nemzeti dráma, amikor sem társadalmi végveszélyről, sem az onnan való kimenekítésről nem beszélhetünk, azt már nehéz lenne kideríteni. Már az is gyanús, hogy nemcsak nemzeti és „nemzetietlen” gondolatok csapnak össze benne erős kupacsattogtatással, de szerelmi civódások, hatalmi megütközések, és valós emberi vívódások váltakozó színhelye is egyben a színpad. A cselekmény menetét valamennyien ismerjük, erre most nem térnénk ki, hiszen, szándékaink szerint azt jószerével meg fogjuk tartani. Előadásunkban azonban sokkal nagyobb szerephez jutnak az emberi viszonyok, úgymint szerelem és szerelmi szenvedély, hűség – hűség hazához és hűség a szerelmeshez –, féltékenység (féltékenység a szeretett hitvesre és féltékenység a trónt bitorló idegen asszonyra), a szülői gond és aggodalom; ezzel szemben megjelenítődik az udvarban élő idegenek pazarló életmódja, az elkényeztetett unokaöcs ármánykodása, az élősködő hamis lapkeverése, ezek mellett a hatalomvágy, az olthatatlan vágy a paráznaságra, a féktelen dorbézolás, az ország vagyonának a széthordozása. Nem kell különösebb észjárás vagy élettapasztalat ahhoz, hogy erős párhuzamokat vonjunk a darabban történtek és az életünkben lejátszódó folyamatok között.

A darabot Zalán Tibor dramaturg és Szabó K. István rendező – sok éves közös munkálkodásuk a garancia erre – nem fogja aktualizálni, bár mindenki akaratlanul találhat (és talál is) áthallásokat színpad és mindennapi élet között. Aktualizálás helyett korszerűsítenek az alkotók, amit az idő kirágott a darab szövetéből, azt kivágják vagy megfoldozzák, az erős drámai vonalakat még jobban kiemelik, az elhagyható mozzanatokat pedig könyörtelenül el fogják hagyni.

Huszonegyedik század eleji Bánk bán formálódik a műhelyükben, amely megtartja a Katona József-i szándékokat és üzeneteket, de mozgékonyabbá, zsigeribben átélhetővé teszi őket a mai kor számára.

A darabot Szabó K. István rendezi, aki a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház főrendezője, művészeti vezetője majd igazgatója volt, jelenleg a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának művészeti igazgatója.

Szereposztás:

II. ENDRE, a magyarok királya  Presits Tamás

GERTRUDIS,  a királyné  Kovács Edit

OTTÓ,  merani herceg, Gertrudis testvéröccse  Czitor Attila

BÁNK BÁN, Magyarország nagyura  Demeter András

MELINDA, a felesége  Földesi Ágnes

SOMA, Bánk fiacskája  Demeter Albert Péter

MIKHÁL BÁN, Melinda bátyja  Mészáros Mihály

SIMON BÁN,  Melinda bátyja  Katkó Ferenc

PETÚR BÁN,  a bihari főispán  Bartus Gyula Jászai-díjas

MYSKA BÁN, a királyok nevelője  Csomós Lajos

BÉKÉTLENKEDŐK, KÖPÖNYEGFORGATÓK, HASZONLESŐK Gulyás Attila, Vadász Gábor, Szabó Lajos

BENDELEIBEN IZIDÓRA, thüringiai leány  Liszi Melinda

BIBERACH, egy lézengő ritter  Tege Antal

TIBORC  Jancsik Ferenc

RENDFŐNÖK ASSZONY  Nagy Erika

RENDFENNTARTÓ, RENDBONTÓ  Nagy Róbert

VENDÉG, egy idegen  Janis Zoltán szh.

Gyerekkórus: Árvavölgyi Patrik, Borsos Dominika Regina, Csobán Fanni Edina,

Dani Balázs Sándor, Felföldi Emma Anna, Kiszely Lőrinc, Lipták Pikó Levente Vajk,

Miano Olívia Anna, Palotai Gitta Dóra, Varga Bence, Zsömbörgi Luca, Vadász Gábor

Zenészek:

Hegedű: Schäfer Szilveszter

Brácsa: Rácz Gyula

Nagybőgő: Bene Gábor

 

Ajánlatunk


Paolo Genovese keserű komédia Bemutató: 2026. Március 27.

A kényszeres evő, szeretetre méltó, negyvenes Maureen nassol, hogy ne gondoljon bele a magányába, pizzákat rendel, mert szerinte a paradicsomszószban oldódik legjobban a bánat. De azért még ad egy utolsó esélyt a romantikának, amelyről már épp készül teljesen lemondani.

Ajánló


A hegyek között, egy eldugott alpesi szállodában eseménydúsan telnek a napok. Bár mindenki pihenni jött, de senki nem talál nyugalmat,…

A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test,…

Berecz András ezen az estén nem azt a nagy derék pompás aranyszőke Igazságot keresi, hanem azt a kopott, kicsi szürkét,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!