művész


Subicz Gábor
3

Subicz Gábor

1983. október 5-én született Debrecenben. Zeneiskolába Balmazújvároson járt, ahol Takács Erika és Bekker Gyula voltak a tanárai. Jazzel 2002-ben kezdett el foglalkozni Budapesten, Fekete-Kovács Kornél növendékeként. 2003-tól egy évig járt a Kőbányai Zenei Stúdióba, majd felvették az LFZE Jazz-tanszakára, ahol 2008-ban diplomázott. 2008 májusában a Bartók rádió országos Tomsits…

 Tovább

Aktuális programok


1983. október 5-én született Debrecenben. Zeneiskolába Balmazújvároson járt, ahol Takács Erika és Bekker Gyula voltak a tanárai. Jazzel 2002-ben kezdett el foglalkozni Budapesten, Fekete-Kovács Kornél növendékeként. 2003-tól egy évig járt a Kőbányai Zenei Stúdióba, majd felvették az LFZE Jazz-tanszakára, ahol 2008-ban diplomázott. 2008 májusában a Bartók rádió országos Tomsits Rudolf jazz-trombita tehetségkutató versenyén harmadik helyezett lett, különdíjas és közönségdíjas lettem. Júliusban a balatonfüredi jazzfesztiválon Molnár Sándor Quintetjével első helyezést értek el.

Vendégként sok helyen nyílik alkalma játszani, például a Harcsa Veronika Quartet-tel és az Erik Sumo Band-del, melyeknek a hangszerelője is, Márkus Tiborral, vagy a Debrecen Jazz Banddel. Alakulása óta gyakran játszik a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestrában. A zenekar keretein belül olyan világhírű zenészekkel játszhatott együtt, mint Julian Joseph és triója, Wallace Roney, Ed Mann, Mike Keneally, Tom Trapp, vagy a hazaiak közül Dés László, Winand Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, vagy az UMZE kamaraegyüttes, nem is beszélve a MAO tagjairól. Számos pop-produkcióban is közreműködik. Oszlopos tagja a Pannonia Allstars Ska Orchestrának, mellyel a hazai könnyűzenei fesztiválok nagyszínpadainak visszatérő vendégei. Alapító tagja a debreceni Monchichi Potenciálnak, játszott többek között a Skafunderz, Anselmo Crew, Esclin Syndo zenekarokban. Stúdiómunkái között találhatók hazai poplemezek (Yonderboi, Erik Sumo, Heaven Street Seven, Rapülők stb.) és filmzenék is.

SG5 - saját quintetjét 2008-ban alapította. A tagok a hazai jazz illetve pop-élet ifjú tehetségeiből verbuválódtak. Benkő Dávid billentyűs a PASO-ban, Lukács Gábor szaxofonos többek között a Plastic Septet-ben, Feke Zsolt bőgős a Syntax Orchestrán kívül rengeteg budapesti jazz-formációban, Mihalik Ábel dobos pedig a Kispál és a Borzban és a Kiscsillagban zenél. "A szakmai berkekben már most Fekete-Kovács Kornél méltó utódjának kikiáltott trombitás-zenekarvezető – az mr3 Bartók jazztrombitaverseny 3. helyezettje, különdíjasa és közönségdíjasa, a Pannonia All-Stars Ska Orchestra oszlopa és fúvós szólamainak hangszerelője – idén nyáron végre saját csapatot alapított. Az illusztris neveket felvonultató zenekar pszichedelikus, koszos jazz-funkot játszik, de bátran nyúl bármilyen területre, a jelenlegi kompozíciókban egyformán találunk dubot, drum and bass-t, hiphopot és nujazzt."

Harcsa Veronika Quintet,Pentti Lahti (F) - Süle László Duo, The Trio of OZ (USA)

Harcsa Veronika Quintet,Pentti Lahti (F) - Süle László Duo, The Trio of OZ (USA)

Kölcsey Központ
  • Vendég (trombita)
Jazzy Live: Gyémánt Bálint Trio, vendég: Subicz Gábor

Jazzy Live: Gyémánt Bálint Trio, vendég: Subicz Gábor

Budapest Music Center
  • Trombitaművész
Lámpafény - Harcsa Veronika estje - vendég: Kulka János

Lámpafény - Harcsa Veronika estje - vendég: Kulka János

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • trombita
Lámpafény Harcsa Veronika koncertje

Lámpafény Harcsa Veronika koncertje

Nemzeti Színház
  • trombita
Lengyel Ferenc: ÓPIUMKERINGŐ

Lengyel Ferenc: ÓPIUMKERINGŐ

Magyar Színház
  • Zene
Ópiumkeringő - jazz-story Karády Katalinról

Ópiumkeringő - jazz-story Karády Katalinról

Zsidó Művészeti Napok
  • Hangszerelte és az összekötő zenét írta
SG5  Singas

SG5 Singas

Kölcsey Központ
  • trombita
Subtones

Subtones

Budapest Music Center
  • trombita / trumpet
Subtones lemezbemutató koncert

Subtones lemezbemutató koncert

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • trombita
Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna

Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna

Szegedi Nemzeti Színház
  • Zeneszerző

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!