művész


Spisák István

Spisák István

Színművész.

A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának tagja.

1985. augusztus 6-án a B-A-Z megyei Szikszón született. 2004-ben a szerencsi Bocskai István Gimnázium rendvédelmi tagozatán végezte a középiskolát, majd -rövid időre- a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi kar magyar szakos hallgatója lett. 2005-ben a Miskolci Nemzeti Színház színészképző…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának tagja.

1985. augusztus 6-án a B-A-Z megyei Szikszón született. 2004-ben a szerencsi Bocskai István Gimnázium rendvédelmi tagozatán végezte a középiskolát, majd -rövid időre- a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi kar magyar szakos hallgatója lett. 2005-ben a Miskolci Nemzeti Színház színészképző stúdiójának III. évfolyamába nyert felvételt, 2006-2009 a Hevesi Sándor Színház stúdiójában folytatta tanulmányait. 2009-ben Egressy Zoltán: Portugál c. tragikomédiájával a színészkamara előtt színész-vizsgát tett.
2009/2010. évadban szabadúszóként tevékenykedett. 2010/2011. évadban újra a Hevesi Sándor Színház tagja.

Színházi munkáiból:

2005 – 2006 Miskolci Nemzeti Színház
Brecht: Koldusopera r.: Méhes László
Bizet: Carmen r.: Selmeczi György
Madách: Az ember tragédiája /vizsgaelőadás/ - Ádám, Lucifer r.: Seres Ildikó)

2006 – 2009 Hevesi Sándor Színház
Bertold Brecht: Koldusopera r.: Bagó Bertalan, J. Rado-G. Ragni: Hair r.: Znamenák István
Benedek Albert: Airport ’07 /vizsgaelőadás/ - Férj r.: Benedek Albert
Katona Imre: Passió magyar versekben – Ádám, Jézus r.: Tompagábor Kornél
Miller: Pillantás a hídról – első 'tengeralattjáró' r.: Cserhalmi György
Dés-Nemes-Böhm: Valahol Európában r.: Kelemen József
Hubay: Egy szerelem…/vizsgaelőadás/ - Szegilongi Lajos, Katona r.: Farkas Ignác
Vajda Katalin: Villa Negra r.: Cserhalmi György
Osborne: Dühöngő ifjúság /vizsgaelőadás/ – Cliff Lewis r.: Ecsedi Erzsébet
Tasnádi István: Tranzit – Sovány kamasz r.: Bagó Bertalan
Huszka J.: Mária főhadnagy – Krantz Ferdinánd r.: Tucsni András
Vajda K.: Pinokkió /vizsgaelőadás/ – Csendőr, Estebano r.: Farkas Ignác
J. Kender: Chicago – Nyomozó, Riporter, Fegyőr, Írnok, Harry r.: Bagó Bertalan
Szerb Antal: Holdvilág és utasa – Pincér, Részeg koldus Rómában r.: Bagó Bertalan
Huszka: Gül baba – Hasszán börtönőr, Kisbíró, Szpáhi kapitány r.: Farkas Ignác
Egressy: Portugál /vizsgaelőadás/ – Csipesz r.: Farkas Ignác
Gádor-Tasnádi: Othelló Gyulaházán – Gass Pufi (mv) r.: Telihay Péter
Fenyő-Novai: Hotel Menthol – Bringa r.: Tompagábor Kornél

Egyéb:
2002 – 2005 a Szerencsi Városi Televízió munkatársa
Barátok közt – magyar filmsorozat / epizód szerep

Déryné Társulat - Balkáni gerle

Déryné Társulat - Balkáni gerle

Gyál Arany János Közösségi Ház
  • Produkciós asszisztens
János Vitéz Junior

János Vitéz Junior

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Produkciós asszisztens
SZEMET SZEMÉRT

SZEMET SZEMÉRT

Csiky Gergely Színház
  • Produkciós asszisztens
Vízkereszt, vagy bánom is én - Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg)

Vízkereszt, vagy bánom is én - Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg)

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Első rendőr

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!