művész


Sebő Ferenc
2

Sebő Ferenc

Született: 1947 február 10. (Szekszárd)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője, Sebő Ödön fia.

Eddigi életútja:

Klasszikus zenei tanulmányait a székesfehérvári zeneiskolában kezdte. 1970-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán.…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője, Sebő Ödön fia.

Eddigi életútja:

Klasszikus zenei tanulmányait a székesfehérvári zeneiskolában kezdte. 1970-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1970 és 1972 között a Pest Megyei Tanács Tervező Vállalatánál, 1971 és 1973 között az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központjánál dolgozott tervező építészként. 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett.

Énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott be az Egyetemi Színpadon. 1971-től 1973-ig a 25. Színház zeneszerzője és előadója volt.

Szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép és Zolnay Pál Fotográfia című filmjeiben. Rádió- és televíziószereplések mellett a 1973 és 1980 között a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla amatőr táncegyüttes zenei vezetője is volt. Bekapcsolódott a népzenekutatásba is, a Népművelési Intézet kutatási osztályának előadója lett.

Ebben az időszakban vett részt a Kassák Klubban is. Megszerettette a fiatalokkal az erdélyi magyar táncokat, énekeket. Timár Sándorral együtt a magyar táncház mozgalom meghatározó alakja.

A Magyar Televízió Zenei Osztályán népzenei szerkesztőként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán népzeneoktatóként dolgozott. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaként a mai napig tudományos kutatói munkát végez.

1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, jelenleg az általa alapított Hagyományok Házának szakmai igazgatója.

Diszkográfia:
Sebő Ferenc és a Sebő-együttes lemezei:

1972 : Sebő Ferenc & Hamos Béla - József Attila
1975 : Sebő Egyuttes
1980 : Énekelt versek (feat. Marta Sebestyen)
1984 : Sólyomének
1995 : Sebő Ferenc & Jordán Tamás - József Attila
1996 : Galagonya
1997 : Sebő Ferenc & Sandor Weores - Rongyszőnyeg
1998 : Szerenád
2001 : Rejtelmek
2004 : Nagy László
2005 : József Attila
2008 : Lázár Ervin
2009 : Pannon Freskó
2010 : Játék Karácsonykor

Táncház:

1977 : Táncház
1978 : Táncház I.
1978 : Táncház II.
1978 : Sebő Ensemble - Táncházi Muzsika (feat. Marta Sebestyen)

Szerkesztette: Sebő Ferenc

1985 : Lajtha László - Széki gyűjtés
1986 : Lőrincréve népzenéje (Folk music from Lőrincréve)
1984 : A bogyiszlói zenekar (The bogyiszlói folk orchestra)
1984 : Magyarországi román népzene (Rumanian folk musik)
1987 : Moldvai csángók - Magyarországon
1988 : Bukovinai székelye - Magyarországon

Díjai:

Magyar Rádió és Televízió nívódíjak
SZOT-díj (1976)
Állami-díj (1985), a táncházmozgalom elindításáért, a népzene- és néptánckutatásban elért eredményeiért, a népi hagyományok ápolásáért Tímár Sándorral és Halmos Bélával megosztva
Magyar Művészetért Alapítvány díj (1995)
Budapest Klub Planetáris Gondolkodásért díj (1996), Tímár Sándorral és Halmos Bélával megosztva
Budapestért Díj (2000), Halmos Bélával megosztva
Prima díj (2003)
Pro Cultura Urbis díj (2006)
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozat (2006)
Kossuth-díj (2012)

"LASSÚ TŰZZEL GURULÓ NAP" - a Sebő-együttes családi koncertje

Kölcsey Központ
  • Zenész

"Szólt az ember"- Rendhagyó kötelező olvasmány

Weöres Sándor Színház
  • Zenész

"Szólt az ember..." - Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila estje

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész

"Szólt az ember..." - Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila estje

Rózsavölgyi Szalon
  • Egyéb
A népzene ünnepe – SEBŐFERI 70

A népzene ünnepe – SEBŐFERI 70

Müpa
  • Zenész
A Parnasszus csillagai

A Parnasszus csillagai

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A teljesség felé

A teljesség felé

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Szólista
Hangzó Helikon A Sebő együttes és Sebestyén Márta előadásában

Hangzó Helikon A Sebő együttes és Sebestyén Márta előadásában

Óbudai Kultúrális Központ
  • Zenész
Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje - Szólt az ember

Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estje - Szólt az ember

KékSzobaHall
  • Zenész
Jövedelmező állás TÁP Színház Humorfesztivál 2014

Jövedelmező állás TÁP Színház Humorfesztivál 2014

Thália Színház
  • Anton 4.
Magyar Állami Népi Együttes - Magyar rapszódia / Hagyományok Háza

Magyar Állami Népi Együttes - Magyar rapszódia / Hagyományok Háza

Hagyományok Háza
  • Zeneszerző
Maneszes Márton emlékműsor - Összefogás hagyományőrző mestereinkért. Jótékonysági koncert

Maneszes Márton emlékműsor - Összefogás hagyományőrző mestereinkért. Jótékonysági koncert

Hagyományok Háza
  • Házigazda
Rejtelmek, ha zengenek

Rejtelmek, ha zengenek

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató
Rejtelmek, ha zengenek

Rejtelmek, ha zengenek

AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes-gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője.
Sebő-klub és táncház

Sebő-klub és táncház

Eötvös10 Művelődési Ház
  • A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője
Szólt az ember című zenés, prózai stúdióelőadás

Szólt az ember című zenés, prózai stúdióelőadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
TÁP Színház: A. Ny. Osztrovszkij: Jövedelmező állás

TÁP Színház: A. Ny. Osztrovszkij: Jövedelmező állás

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Anton 4.
Tavaszi Fesztivál - Rejtelmek, ha zengenek- Jordán Tamás és Sebő Ferenc ‘József Attila’-estje

Tavaszi Fesztivál - Rejtelmek, ha zengenek- Jordán Tamás és Sebő Ferenc ‘József Attila’-estje

AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Tázló klub - Vendég: Sebő Ferenc és a Korinda

Tázló klub - Vendég: Sebő Ferenc és a Korinda

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Zenész előadóművész
Zöld Szofi

Zöld Szofi

RS9 Színház
  • Rendező
Zs. Vincze Zsuzsa-Zsuráfszky Zoltán: A Tenkes kapitánya - Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Zs. Vincze Zsuzsa-Zsuráfszky Zoltán: A Tenkes kapitánya - Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Általános 2
  • Zene

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!