Színművész, rendező.
A gimnázium után felvételt nyert a valamikori Arany János Színház stúdiójába. Annak elvégzése után a Színház megszűnéséig a társulat tagja maradt. 1995–1998 a Mikroszkóp Színpadra, onnan 2000-ig az Egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. Hat éven át ezzel párhuzamosan egy svájci és egy lengyel társulattal járja a világot. Operettekkel lép fel Európa és Izrael számos színházában.
2002-től rendezett a Tatabányai Jászai Mari Színházban, majd 2006-tól a szlovákiai komáromi Jókai Színházban, ahol a rendezések mellett szerepeket is kapott. 2011-ben visszatért a tatabányai Jászai Mari Színházhoz ahol rendezett és játszott is. 2013-ban megalapította a Dumaszínház Gyermekelőadások társulatát, ami a Dumaszínház külön tagozatává vált. 2015-ben elérte a 150. előadást a "Süsü a sárkány" című rendezése a Komáromi Jókai Színházban, ami egyedülálló a felvidéki színjátszás történetében.
Rendezéseiben a gyermek és az ifjúsági közönséget célozza meg. Jellegzetes a bábok megjelenítése munkáiban. Játékában elsősorban groteszk karaktereket formál meg.
Szerepei a Jászaiban:
Romhányi József — Ránki György — Pille Tamás: Mekk Elek, az ezermester - Rendező / színpadra alkalmazta
Romhányi József — Ránki György — Pille Tamás: Mekk Elek, az ezermester - Papagáj
Dés László — Geszti Péter — Békés Pál: A dzsungel könyve - Majom király
Grimm testvérek - Albert Péter - Barabás Árpád - Albert Péter - Lőrinczy Attila: Hófehérke meg a törpék - Rendező
Grimm testvérek - Albert Péter - Barabás Árpád - Albert Péter - Lőrinczy Attila: Hófehérke meg a törpék - Bagoly Bódog
Csukás István: A nagy ho-ho-ho horgász - Rendező / Jelmez
Csukás István: A nagy ho-ho-ho horgász - Orvhorgász / Gombóc Artúr
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő - Doktor Zirzurr, fog és agyarbarát
Móricz Zsigmond — Kocsák Tibor — Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig - Sarkadi tanár úr
Pille Tamás: Móka Miki és barátai - Furfangos Frigyes / Hakapeszi Maki
Kacsóh Pongrác — Bakonyi Károly: János vitéz - Rendező
Kacsóh Pongrác — Bakonyi Károly: János vitéz - Francia király
A három kismalac - Rendező / Szövegkönyv
A három kismalac - Pufi / Farkas Ferdinánd
Bergendy István — Csukás István: Süsü, a sárkány - Rendező
Bergendy István — Csukás István: Süsü, a sárkány - Király / Sárkányfűárus
Bergendy István — Csukás István: Süsü, a sárkány - Rendező
Bergendy István — Csukás István: Süsü, a sárkány - Sárkánytestvér 2 / Kancellár / Sárkányfűárus / Zsoldos 2
Arnold Wesker: A konyha - Főpincér
Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot - Rendező
Jonathan Swift: Gulliver az óriások földjén - Rendező
Jonathan Swift: Gulliver az óriások földjén - ÓriásHoppmester / Varázsló
Szerepei a Arany János Színházban:
Várkonyi-Békés: Félőlény - címszerep
Jókai Mór: Kőszívű ember fiai (Mausmann
Csukás-Darvas: Ágacska (Berci béka)
Szerepei a Mikroszkóp Színpadon, Vidám Színpadon:
Kabarészerepek, bohózatok
Szerepei az Egri Gárdonyi Géza Színházban:
Kálmán Imre: Marica grófnő - Zsupán báró
Jakobi Viktor: Sybill - Poire
Szerepei a Komáromi Jókai Színházban:
John Kander Fred Edd - Bob Fosse: Chicago
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja - Günter báró
Müller Péter - Seress Rezső: Szomorú vasárnap - Brúnó Úr
Munkái a Soproni Petőfi Színházban:
Csukás István ‒ Bergendy István: Süsü, a sárkány - Rendező (2015)
Pille Tamás - Juhász Levente: A három kismalac - Rendező (2016)
Szerepei a Scala Theater, Svájc, valamint Európa nagyvárosaiban:
Johann Strauss: An der schönen blauen Donau
Toronto, Izrael
Zauber der Operette
Rendezéseiből:
2002 La Fontaine: A tücsök és a hangya, (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2002 Grimm-Barabás-Albert: Hófehérke meg a törpék, (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2002 Futrinka utca társrendező (Budapest Bábszínház)
2003 Swift-Sediánszky - Barabás: Gulliver (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2004 Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2005 Csukás - Bergendy: Süsü a sárkány (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2006 Grimm - Barabás-Albert: Hófehérke meg törpék (Fogi Színháza)
2006 Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot (Komáromi Jókai színház)
2007 Swift - Lénárt - Barabás: Gulliver (Fogi Színháza)
2007 Grimm - Albert - Barabás - Lorinczy: Hófehérke meg törpék (Komáromi Jókai színház)
2008 Kodály Zoltán – Paulini Béla – Harsányi Zsolt: Háry János (Komáromi Jókai színház)
2009 Csukás - Bergendy: Süsü a sárkány (Komáromi Jókai színház)
2010 Kacsóh - Heltai - Bakonyi: János vitéz (Kalocsai színház)
2010 Pjotr Iljics Csajkovszkij: Diótörő (Komáromi Jókai Színház)
2011 Tóth Eszter - Janikovszky Éva : Móka Miki és barátai (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2011 Kacsóh - Heltai - Bakonyi: János vitéz (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2012 Pille Tamás: Három kismalac (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2012 Grimm-Albert-Barabás Hófehérke meg a törpék (Tatabánya, Jászai Mari színház)
2013 Csukás István: A Nagy Ho-ho-horgász (Tatabánya, Jászai Mari Színház)
2013 Tóth Eszter: Móka Miki és barátai (Dumaszínház)
2014 Romhányi- Ránky : Mekk Elek az ezermester (Tatabánya, Jászai Mari Színház)
2014 Pille Tamás : Három kismalac (Komáromi Jókai Színház)
2014 Romhányi- Ránky Mekk Elek az ezermester (Dumaszínház)
2015 Tersánszky : Misi Mókus kalandjai (Komáromi Jókai Színház)
2015 Pille Tamás : Sütibár (Dumaszínház)
2015: Tersánszky Józsi Jenő - Pille Tamás: Misi mókus kalandjai (Komáromi Jókai Színház)
2015 Pille Tamás : Grincs, aki nincs (Danubius Hotel Gellért)
2016 Ellis Kaut-Pille Tamás: Pumukli (Dumaszínház)
2016 Pille Tamás: Hetedhét varázslat (Dumaszínház)
2017 Pille Tamás: Zűrgombócok (TV 2 mesesorozat)
2017 Pille Tamás: Három kismalac (Vidámszínnpad)
2017 A.A.Milne - Baraczka: Micimackó (Dumaszínház)
2018. Carlo Collodi - Katarzyna Marczak: Pinokkió (Dumaszínház)
2019. Pille Tamás: Várban sztár (Hadart Színház)
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Hófehérke meg a törpék - meseoperett
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
- Királyfi Ármin, Varjú Virgil, Vidor és Szende; Bagoly Bódog, Morgó és Tudor
A három kismalac
József Attila Színház
A három kismalac
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
A három kismalac
Vidám Színpad
- Farkas, Csiga, Piros gatyás kismalac
A nagy ho-ho-ho-horgász
Jászai Mari Színház, Népház
A négyszögletű kerek erdő
Jászai Mari Színház, Népház
A négyszögletű kerek erdő
Veszprémi Petőfi Színház
- Doktor Zirzurr, fog és agyarbarát
Családi tízórai - Mekk Elek, az ezermester
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Családi tízórai - Móka Miki és barátai
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Csukás I.-Bergendy I.: Süsü, a sárkány
Jászai Mari Színház, Népház
Dés L. - Geszti P. - Békés P.: A dzsungel könyve
Jászai Mari Színház, Népház
FEL IS ÚT, LE IS ÚT
Vidám Színpad
- BOUZIN, költő és közjegyző
Fel is út, le is út
Vidám Színpad
- BOUZIN, költő és közjegyző
Három kismalac
Jászai Mari Színház, Népház
Hetedhét varázslat
József Attila Színház
HETEDHÉT VARÁZSLAT (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
HETEDHÉT VARÁZSLAT (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
HETEDHÉT VARÁZSLAT - gyerek előadás
Ferencvárosi Pinceszínház
Hetedhét varázslat - Hadart Színház előadása
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Hófehérke meg a törpék
Jászai Mari Színház, Népház
Hófehérke meg a törpék
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Hófehérke meg a törpék Gulliver bérlet 2024. tavasz
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
- Királyfi Ármin, Varjú Virgil, Vidor és Szende; Bagoly Bódog, Morgó és Tudor
János vitéz - Jászai Mari Színház, Népház, Tatabánya
Kálmán Imre Művelődési Központ
Kacsóh P.-Heltai J.-Bakonyi K.: János vitéz
Jászai Mari Színház, Népház
KARÁCSONYI ÁLOM
Vidám Színpad
Keménykalap és Krumpliorr (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Keménykalap és Krumpliorr (gyermekelőadás) - NYILVÁNOS FŐPRÓBA
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Mekk Elek az ezermester
Karinthy Színház
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Mekk Elek az ezermester (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Mekk Elek, az ezermester
Jászai Mari Színház, Népház
Minden egér szereti a sajtot
Jászai Mari Színház, Népház
Minden egér szereti a sajtot (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Móka Miki és barátai
Jászai Mari Színház, Népház
Móka Miki és barátai
Karinthy Színház
Móka Miki és barátai
Jászai Mari Színház, Népház
Móka Miki és barátai - Játék gyerekeknek, retró felnőtteknek (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Móka Miki és barátai - Játék gyerekeknek, retró felnőtteknek (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Móka Miki és barátai - Játék gyerekeknek, retró felnőtteknek (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház
Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház
Móricz Zs.-Kocsák T.-Miklós T.: Légy jó mindhalálig
Jászai Mari Színház, Népház
Pinokkió (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Pinokkió (gyermekelőadás) - BEMUTATÓ ELŐADÁS
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Pinokkió - Hadart Színház előadása
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Pumukli
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Pumukli
József Attila Színház
Pumukli (bemutató előadás) - gyermekelőadás
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Pumukli (gyermekelőadás)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Pumukli - gyermekelőadás
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Röhögjünk együtt Csonka Andrással!
Általános
Röhögjünk együtt Dombóvári Istvánnal
6szín
Röhögjünk együtt Elek Ferivel
6szín
Röhögjünk együtt Fésűs Nellyvel!
Általános
Röhögjünk együtt Forgács Gáborral
6szín
Röhögjünk együtt Gregor Bernadettel
Tóth József Színház
Röhögjünk együtt Kalocsai Zsuzsával
6szín
Röhögjünk együtt Kökényessy Ágival
6szín
Röhögjünk együtt Nyertes Zsuzsával
6szín
Röhögjünk együtt Peller Annával
6szín
Röhögjünk együtt Peller Károllyal!
Általános
Röhögjünk együtt Vadász Gáborral és Szőlőskei Tímeával
6szín
Rühügjünk együtt Janklovics Péterrel
Tóth József Színház
Süsü a sárkány
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Süsü, a sárkány
József Attila Színház
Süsü, a sárkány
Győri Nemzeti Színház
Süsü, a sárkány
Jászai Mari Színház, Népház
- Kancellár/Sárkányfűárus/Zsoldos II
Süsü, a sárkány
Kálmán Imre Művelődési Központ
Süsü, a sárkány
Békéscsabai Jókai Színház
- Sárkányfű árus, Zsoldos 2.
Süsü, a sárkány - Komáromi Jókai Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
SÜTIBÁR (mesés gyermekrevü)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
SÜTIBÁR (mesés gyermekrevü)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
Szimplán egy duplát!
Általános
Szomorú vasárnap
Kálmán Imre Művelődési Központ