Grecsó Krisztián (Szegvár, 1976. május 18.) József Attila-díjas költő, író.
Szegváron született (Csongrád megye), az öccse Grecsó Zoltán balettművész (a Willany Leó Társulat vezetője, Gödör), jelenleg Budapesten él.
Élete:
A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa. Első sikerét a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta, 2001-ben. Több utánnyomás után 2006-ban jelent meg a könyv második, átdolgozott kiadása (Magvető). 2005-ben látott napvilágot Isten hozott című regénye (Magvető), amely 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénul is megjelent. Következő regénye, a Tánciskola 2008 tavaszán, a Mellettem elférsz pedig 2011-ben került a könyvesboltokba.
A Budapesti Katona József Színház 2010-ben mutatta be a Cigányok című darabot. Az előadás első részében Tersánszky Józsi Jenő műve látható, amelyet a második részben Grecsó aktualizálva továbbgondol.
Könyvei:
* Vízjelek a honvágyról (versek, 1996, Tevan)
* Angyalkacsinálás (versek, 1999, JAK – Kijárat)
* Pletykaanyu (elbeszélések, 2001, Jelenkor, 2006 Magvető)
* Caspar Hauser (bibliofil kiadvány, versek, 2001, Körös Könyvtár)
* Isten hozott (regény, 2005, Magvető Könyvkiadó)
* Hasutasok (forgatókönyv, 2006, Szőke András filmje, Hunnia)
* Megy a gőzös (forgatókönyv, 2007, Koltai Róbert filmje, Filmsziget)
* Tánciskola (regény, 2008, Magvető Könyvkiadó)
* Cigányok (dráma, 2010, Katona József Színház, rendezte: Máté Gábor)
* Mellettem elférsz, regény, 2011, Magvető Könyvkiadó
Publikációi:
* A szegedi beszéd (beszéd, 2011, litera.hu)
* Nagymama ajándékba (barkaonline.hu)
* Hideg vizet kapcáinkra (vers, 19-20 p., 1998)
* Nehezen járható út (vers, 19 p., 1998)
* Nyolvan év csend (19-20 p., 1997)
* Teljesen előtte (vers, 54-55 p, 1997)
Filmek:
* Hasutasok, színes magyar vígjáték, 2006. forgatókönyvíró,
* Hajónapló, színes magyar filmsorozat, 2009., író
Díjai:
* Gérecz Attila-díj, (1996, az év legjobb első könyve díj)
* Móricz Zsigmond-ösztöndíj, (1999)
* Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói ösztöndíja (2001, 2003)
* Örkény István ösztöndíj (2002)
* Bródy Sándor-díj (2002, az év legjobb szépprózai elsőkötetéért)
* Faludy-díj (2003)
* Déry Tibor-díj (2004)
* Darvas-díj (2006)
* József Attila-díj (2006)
* Márciusi Ifjak Díj (2008)
Fotót készitette: Valuska Gábor