
Dolmány Attila
Színész, rendező, dramaturg.
Színész, rendező, dramaturg.
Dolmány Attila 16 éves korában kezdett el kacérkodni a színpaddal, 1992-ben az Országos Diákszínjátszó Találkozón első díjat nyert. A következő évben bronz díjjal tüntették ki, ezzel párhuzamosan már felvételizett a Színművészeti Egyetemre (akkor SZFF). 1994-ben otthagyta ELTE tanulmányait és leszerződött a Madách Színházba. Tanított beszédet, mesterséget, és számtalan előadásban vett részt kezdőként mind független, mind pedig kőszínházi produkciókban. 1995-ben Kaposi László kezei alatt drámapedagógiai végzettséget szerezett. 1997-ben felvételt nyert az SZFE Marton László prózai színész osztályába.
Az évek során sokakkal dolgozott együtt: úgymint Székely Gábor, Eszenyi Enikő, Szász János, Gothár Péter, Ascher Tamás, Bezerédy Zoltán, Lukács Andor, Makk Károly, Hegedűs D. Géza, Kiss Csaba és Stefano De Luca, a milánói Scala volt igazgatója. Valamint az akkor pályájuk elején lévő rendezőkkel, így Koltai Gáborral, Romvári Gergellyel, Harangi Máriával, Nagy Katival, Réthly Attilával, Schilling Árpáddal, Almássy-Tóth Andrással és Léner Andrással.
2001-ben a néhai Budapesti Kamaraszínházba szerződött, az ott töltött idő alatt dolgozott még Győrben, Egerben, Veszprémben, Székesfehérváron, számtalan kisebb és nagyobb egyéb vidéki és fővárosi színházban. Több televíziós sorozatban és mozifilmben feltűnt kisebb szerepekben. 2012 óta szabadúszó. Jelenleg a Vígszínház és a Játékszín előadásaiban szerepel, rendezései pedig országosan, de Budapesten például a Thália színházban, vagy a Hatszín Teátrumban láthatók.
Díjak, elismerések:
o Ki Mit Tud?-on televíziós elődöntős - 1996
o Királyok alakításait többször is díjazták (pl.: Caligula, II. Richárd, Árpádház)
o Ráday Sári díj - 2000
o Színikritikusok díja - legjobb férfi főszereplő - 2000
o kétszer a Drámaíró fesztivál legjobb színész díja
o háromszor Szinkron Hallhatatlanok díja
o hétszer jelölték Jászai Mari díjra és kétszer Gundel díjra
o Zichy Szín-Műhely rendezőjeként, az alkotóműhely alapító-producerével, Zichy Gabriellával a Magyar Termék Nagydíjat vehetett át - 2017
o Érték és Minőség Nagydíjat - 2018
o Szinkronikum Femina.hu által elismert legjobb férfi színész kategóriájában vehette át a szakmai elismerést a szinkron szakmában nyújtott munkájáért - 2018

A CALIGULA-KLÁN: Császárrevü - Kárpáti Levente Társulatának előadása
Bakelit Multi Art Center- CALIGULA

A hajnal teljes szépségében
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Joe

A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B
Art Színtér- Kritikus

A vihar kapujában
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Favágó

A zöld kilences
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zsugás / Lakáj

ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.- Rendező

ADYnemADYde - Kortárs dokumentumszínház
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.- Rendező

Árpádház
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Színész

Az álomkommandó
Pécsi Országos Színházi Találkozó- II. Sonderes

Az álomkommandó
Vígszínház Nonprofit Kft.- II. Sonderes

Az Isten lába
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Bozgor, Térítő, Fel-és leszálló utasok
Csikós Attila: Díszítők
B32 Galéria és Kultúrtér- Rendező

Csukás István - Bergendy István:Süsü,a sárkány kalandjai című prózai,zenés színpadi ea. gyermekeknek
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Királyfi

Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött
Hatszín Teátrum- Dramaturg, rendező

Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.- Dramaturg/Rendező

Csukás István - Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Füttyös Benő

Csukás István – Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó
Gyulai Várszínház- Színész

Csukás-Szitha: GOMBÓC ARTÚR, A NAGY UTAZÓ - zenés meseutazás két részben - a Játékszín előadása
Kölcsey Központ- Színész

EKMK: MR ÉS MRS- színházi előadás. Előadók: Verebes Linda és Pindroch Csaba.
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Rendező

Galócza
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Adam Zsazsics csendőrtizedes

Gombóc Artúr
Vörösmarty Színház- Füttyös Rezső
Gombóc Artúr, a nagy utazó
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Füttyös Rezső

Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés mesejáték
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Füttyös Rezső

Hazatérés
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Joey
Jó estét nyár, jó estét szerelem_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Lakótárs

Kerti mulatság
Gárdonyi Géza Színház- Horváth, prózabáró

Liliom
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Az esztergályos

Liselotte és a május
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Férfi

Liselotte és a május
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész

LISELOTTE ÉS A MÁJUS
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Férfi

Molnár Ferenc: A testőr
Gyulai Várszínház- Kritikus

Molnár Ferenc: A testőr
Art Színtér- Kritikus

Molnár Ferenc: A testőr
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész

Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)
Art Színtér- Kritikus

Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)
Art Színtér- Kritikus

Molnár Ferenc: A testőr - Art-Színtér
Eötvös10 Művelődési Ház- Kritikus

Mr és Mrs
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező

MR. ÉS MRS.
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező

Mr. és Mrs.
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező

Mr. és Mrs.
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Rendező

Mr. és Mrs.
Szarvasi Vízi Színház- Rendező

Mr. és Mrs.
Óbudai Kultúrális Központ- Színész

Mr. és Mrs.
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező

Mr. és Mrs. R
Thália Színház- Rendező

Nem kell másik anya
Megoldások Szobaszínháza- Színész

Nyári színház: Mr. & Mrs. - Pindroch Csaba és Verebes Linda
MediaEvent- Rendező

Peter Quilter: Mr. és Mrs.
Veres 1 Színház- Rendező

Peter Quilter: Mr. és Mrs. - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező

Peter Quilter: MR. ÉS MRS. - vígjáték két felvonásban
Kölcsey Központ- Rendező

Peter Quilter: Mr. és Mrs.- prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező

Pindroch Csaba és Verebes Linda - Mr. és Mrs.
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező: Harmadik Szín

Spiró György: Az imposztor - komédia
Gyulai Várszínház- Színész

Spiró György: Az imposztor - komédia
Gyulai Várszínház- Színész

Spiró György: Az imposztor - komédia
Gyulai Várszínház- Színész

SÜSÜ A SÁRKÁNY KALANDJAI
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Királyfi

SÜSÜ a sárkány kalandjai- zenés mesejáték 2 részben
Általános- Királyfi

Süsü, a sárkány kalandjai
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Királyfi

Süsü, a sárkány kalandjai
Budaörsi Latinovits Színház- Királyfi

Süsü, a sárkány kalandjai
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Királyfi

SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - zenés mesejáték
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Királyfi

Süsü, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Királyfi

Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Színész

Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Színész

Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Színész

Színekbe rejtett szerelem – Pozsgai Zsolt
Gödöllői Királyi Kastély- Csontváry

Színházkomédia
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Színész

Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen
RaM Colosseum- Kőműves

Takáts Alice
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Markovits László

Tangó
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Artúr

Utazás a szempillám mögött
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.- Rendező

Utazás a szempillám mögött
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező, dramaturg

Utazás a szempillám mögött
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Rendező

Utazás a szempillám mögött - karácsonyi előadás a Talamba Ütőegyüttessel
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.- Dramaturg/Rendező

Vasárnapi ebéd
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Első férfi

W. Shakespeare: II. Richárd - karriertörténet
Gyulai Várszínház- II. Richard király

Zuglói Nyári Színház 2012. - Mr. és Mrs.
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Rendező