Színházi társasjáték
14+
120 perc szünet nélkül
A darab központi témája a színpadi csillogás és a szerelem, a család, a teljes élet útvesztője, amelynek minden elágazásánál csalás és csalódás, harc és béke, házasság és válás, magány és egymásra találás, gyermek és gyermektelenség örömei és bánatai lapulnak.
A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Földes Eszter játsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktor és Csuzi Márton, koreográfus is részt vesz, valamint élőzenével kíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, minden elemében szórakoztató élményt kapnak a nézők.
Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az.
Decemberi ősbemutatónk felolvasószínházi előadása két részben - a FÉM 6. születésnapján. (A jegyvásárlással az előadás létrejöttét támogatják Nézőink.)
A kortárs magyar líra élvonalába tartozó, Kolozsváron született Balla Zsófia ötven éves pályájának áttekintése igazi versünnepnek ígérkezik. A hegedű szakot végzett költőnő 1993-as áttelepüléséig az erdélyi magyar irodalmi és szellemi élet egyik központi szereplője volt.
A második világháborút megelőző időszak különleges a magyar történelemben, melyről kevés darab született. Zilahy Lajos műve más szempontból világít rá erre az időszakra. A nagyszerű mű egy család életén keresztül mutatja be a szülőföldtől való elszakadás drámáját.
Dumaszínház est
Székely Csaba: Bányavirág
tragikomédia egy részben
Móricz Zsigmond története nagyon is időtálló témát jár körül: hogyan irányítják a nők a férfiakat a háttérből? A darab végére kiderül, az asszonyok furfangja nem csak napjainkban, a régi időkben sem ismert határokat.
Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott próbálkozásokat a távolság és elszigeteltség leküzdésére. Bármennyit tűnődöm is e tervemen, sosem tudom lezárt egésznek tekinteni. Leginkább valami sötét, áradó vízsodrás képzetét kelti bennem: arcok, mozdulatok, hangok, kiáltások, fény és árny, hangulatok, álmok, semmi sem szilárd és teljesen megfogható. Álom, vágy, esetleg csupán reménykedés vagy félelem, melyben épp az iszonyatost nem mondja ki senki.
Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon.
Ingmar Bergman
(Csatlós János fordítása)
Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt irodalmi klasszikusokat. Nagyszerű arányérzékkel teszi követhetővé a cselekményt a tánc nyelvén. Klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája különleges és látványos, szakmailag magas színvonalú, mégis befogadható és közönségbarát.
élő zenés bábjáték
Huszár Zsoltra emlékezve.
Megtörtént Palesztínában, i.sz. 39 -41 ben. A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Hazugság és igazság viszonyát boncolgatja, arra keresve a választ, hogyan maradhat meg embernek az ember, akár gyakorolja a hatalmat – akár, ha ki van téve a hatalmat gyakorlóknak.
Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté egész estét betöltő fergeteges és egyedülálló előadása.
ÉN, a FÉRJEIM, és a SZERETŐJÜK
A kortárs vígjátékok netovábbja!
Táncolható sötét témák, lötyögős rock és minden, ami még kihozható a sötétség legmélyebb bugyraiból egy önfeledt táncos estéhez. Mindehhez egy hamisítatlan dark vacsora rendelhető, a Ház Szakácsnagymestere, Marcsi alkotásaiból.
"Nekem kiált a
holló a sötét földről
e fagyos reggel?"
(Shukabo verse, fordította Somogyvári Zsolt)
Janikovszky Éva eddig színpadon soha be nem mutatott könyvei alapján, először színpadon: a születéstől a kiskamaszkorig az élet minden nyűge.
Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel.
Dumaszínház est
2024. november 3-án, vasárnap 17 órától gyerekeknek, felnőtteknek és gyermeklelkű felnőtteknek Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című vetített zenés prózája elevenedik meg a KMO-ban.
A jómódú családból származó Don anyja fullasztó szeretete elől menekül az önállóságba, a forgószél természetű Jill pedig a színésznővé válás rögös útján indul el. Jill és Don találkozása nem várt meglepetést tartogat és a két fiatal között kapcsolat szövődik.
A Duna mentén élő népek számára a Duna az életet jelentő, nyugalmat árasztó hatalmas folyam, mely természetéből fakadóan határoz meg sorsokat, megmaradásunk kötelező záloga
„Ez a fáradt, gondterhelt, kikapcsolódásra vágyó nagyvárosi ember műfaja leginkább. Ha nőnek a gondok, mint most a pandémia, a háború, az ország helyzete miatt, fokozottan szükség lehet rá. A produkció lendülete, vagány pimaszsága üdítő, a mögöttes tartalmai pedig kórképpé teszik.“ (Bóta Gábor, 168 óra)
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!