
Vecsei H. Miklós és Balla Gergely (Platon Karataev) József Attila-estje a magyar kultúra napja alkalmából
Mivel lehet emlékezetessé tenni egy ünnepet és mit jelent nekünk maga az ünnep? Az együttlétet, a hagyományokat, az egymásra figyelést, a közösség létét és azt, hogy hogyan élesztjük fel és újítjuk meg a művészeti ágak bevonásával a kultúrát. Karácsony közeledtével, mikor minden kicsit csillogóbb, fényesebb, meghittebb, sokszor gondolhatunk Antoine de Saint-Exupéry állítására, miszerint az ünnepben legszebb a várakozás, az ünnep pedig az előkészületek megkoronázása.
Az ember, aki celeb akart lenni, de hőssé vált…
Ki lenne ma Petőfi Sándor?
A tavalyi év egyik legnagyobb szépirodalmi szenzációja kétségkívül a Kolozsváron élő Visky András nevéhez fűződik: Kitelepítés című remekműve egy osztrák-magyar család, az 1956-os forradalom után huszonkét év börtönre ítélt református lelkész édesapa és a hét gyerekével a Duna-deltába száműzött édesanya megrendítő történetét meséli el.
21. alkalommal rendezi meg a Litera irodalmi portál hagyományos előszilveszterét a Trafóban.
Tompa Andrea legutóbbi, ötödik regénye nemcsak az év egyik legjobb című regénye, de igazi, súlyos nagyregény - és nem a hossza miatt. Erdély történetének megrázó, kevéssé ismert eseményei, emberi sorskérdések, drámák, mély, felkavaró érzések és gondolatok, izgalmas történet: nem véletlen, hogy a könyv hatalmas sikert aratott, s hogy népszerűsége azóta is töretlen.
Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadások vetített képekkel, dokumentumokkal és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív és sokszínű zenei kíséretével segíti az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.
Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadások vetített képekkel, dokumentumokkal és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív és sokszínű zenei kíséretével segíti az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.
A Kolozsváron született Szabó T. Anna régóta fontos, megkerülhetetlen szerző a kortárs magyar irodalom olvasói számára, mégis most, az összegyűjtött és új verseket nemrégiben közreadó Vagyok című kötettel foglalta el véglegesen helyét irodalmunk élvonalában.
A 2018-ban 89 éves korában elhunyt Kányádi Sándort aligha kell bemutatni: a magyar anyanyelvű olvasóközönség egyik kedvenc költőjéről van szó, akinek szerepe és művészete túlmutat szekértáborokon, irányzatokon, átível nemzedékeken és országhatárokon.
Két hozzávaló szükséges: te és egy könyv. Érkezz korábban, olvass együtt a többiekkel, csendesedj el, és ha szerencsés vagy, mindezt a Fesztivál Színház színpadán elhelyezett babzsákok egyikén teheted meg.
Az Én vagyok én, Petőfi Sándor személyiségét akarja megtalálni, hogy hogyan gondolkodott a magyar irodalom máig koronázatlan királya az utolsó hónapokban, napokban. Miért áll közel hozzánk néha idegesítő, néha megrendítően ügyetlen alakja.
Az 1982-ben született Krusovszky Dénes a kétezres évek egyik legsikeresebb pályakezdését magáénak tudva mára nemcsak nemzedéke, hanem a kortárs magyar irodalom karakteres, meghatározó szerzőjévé nőtte ki magát. Verseskönyvei mellett két regénye, az Akik már nem leszünk sosem és a Levelek nélkül hozta meg számára a megérdemelt, hangos sikert: utóbbi könyve tartósan vezette a sikerlistákat.
Válogatás Örkény István és Esterházy Péter írásaiból Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós előadásában.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!