Kup bilet
A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.
Giacomo Puccini
PILLANGÓKISASSZONY
Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal utolsó közös operája derűs és megható búcsú a tovatűnt, békebeli Bécstől, és hasonló érzést keltve tér vissza most a MET repertoárjára az Arabella – az idén elhunyt Otto Schenk 1983-as rendezésében.
A Young Man With a Horn cím nemcsak az azonos című filmre utal, hanem arra is, hogy Miles Davist már ekkor a jazz egyik legnagyobb ígéretének tartották.
A harmincéves jubileumát ünneplő Söndörgő az évad zenekara a Müpában, ennek okán több, a hagyományostól eltérő koncertet is adnak 2025-26 során. Ezek között lesz egy nemzetközi együttműködésre építő est, mégpedig a világhírű, progresszív jazz-funk-fúziós Snarky Puppy három kiváló hangszeresével, Michael League-gel, Jay Jenningsszel és Chris Bullockkal.
A Jacobs School of Music és a Zeneakadémia tanárainak közös koncertje
Klasszikus szenvedély
Vincenzo Bellini utolsó operája a bel canto valóságos megdicsőülése, amelyet csakis kikezdhetetlen technikájú és stílusérzékű előadógárdával érdemes közönség elé bocsátani.
Lakatos Ágnes és Oláh Kálmán ének-zongora duó formációja jól ismert a magyar zenei életben, repertoárjuk főként amerikai jazz-sztenderdekből áll, a Jazz itt! című sorozat estjére azonban egy teljesen új műsorral készültek. Arra a kérdésre keresik a választ, hogy mitől sajátos ízű a műfaj hazai képviselőinek zenéje. A koncert kiváló példája annak, amikor kutatási eredmények az előadóművészetben hasznosulnak.
Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.
Műsor:
Frédéric Chopin: E-dúr scherzo, op. 54
Felix Mendelssohn-Bartholdy: Dalok szöveg nélkül
A Szent István Bazilika egyike Budapest legszebb neoklasszikus épületeinek, Magyarország legfontosabb épülete, a harmadik legmagasabb épület az országban és egyben a legjelentősebb turisztikai látványosság a fővárosban.
A vilniusi születésű és örmény származású szoprán, Asmik Grigorian napjainkban a nemzetközi operaélet egyik legnagyobb – és immár a legkevésbé sem titkos – favoritjának számít.
Cziffra Fesztivál I Szerelem első hallásra - Törőcsik Franciska, Lackfi János és Balázs János estje
A Modern Art Orchestra fennállásának 20. évfordulóját nagyszabású gálakoncerttel ünnepli december 28-án a Várkert Bazárban. Pontosan húsz évvel azután, hogy a zenekar 2005. december 28-án a Thália Színházban először mutatkozott be a közönség előtt, most ismét ezen a napon ad koncertet – immár két évtized közös zenei élményeit ünnepelve.
A moll áranyalatai
Hindemith: Szimfonikus metamorfózisok
Mancusi: Hegedűverseny
Beethoven: VIII. szimfónia
Ion Scripcaru – hegedű
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi
Idén 19 éves a Fonogram-díjas Group’n’Swing Zenekar, melyet tíz professzionális zenész alkot, akik a swing és boogie műfajok mesterei. Repertoárjukban a legnagyobb slágerek csendülnek fel olyan legendás előadóktól, mint Ray Charles, Michael Bublé, Nathalie Cole vagy Louis Prima. Műsoruk minden korosztályt megszólít, garantálva a szórakozást és a táncos hangulatot.
Anton Diabelli a klasszikus stílus egyik szellemes, sziporkázó képviselője. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a nála tíz évvel idősebb Beethoven is monumentális variációsorozatot írt egyik témájára. Azt azonban kevesen tudják, hogy Diabelli nemcsak komponista és zongorista, hanem kitűnő gitáros is volt. A Triovirate gitártrió az ő, eredetileg is három gitárra komponált művét választotta koncertje nyitódarabjául. Ezt követi Darius Milhaud huszadik századi francia zeneszerző eredetileg két zongorára írt kompozíciója.
Vladimir Kostadinović hosszú utat tett meg, amióta a 2013-as Jazz Showcase-en ifjú tehetségként mutatkozott be a magyar közönségnek. A szerb dobfenomén vadonatúj lemezét New Yorkban vette fel Chris Potter, Geoffrey Keezer, Ben Wendel, Joe Locke, Alex Sipiagin és Matt Brewer közreműködésével.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar évek óta élő ünnepi hagyománya, hogy a 13. kerületben, a Pozsonyi úti református templomban tartja adventi hangversenyét.
A világhírű együttes műsorában barokk és romantikus művek csendülnek fel, a karácsonyi várakozás jegyében.
Orbay Lilla a fiatal jazz generáció egyik kiemelkedő és sokoldalú alakja, aki énekesként, zeneszerzőként, zenekarvezetőként és zongoristaként is aktívan részt vesz saját formációjának munkájában. Zenéjük a '70-es évek dallamközpontú, atmoszferikus világából merít, modern hangszerelésekkel és a tagok karakteres improvizációival ötvözve.
A NAGY ÉRDEKLŐDÉS MIATT A NOVEMBER 15-I KONCERT ELŐZETES RÁADÁSA!
BACH KÉSEI ÖSSZEGZŐ MŰVEI 3.
SPÁNYI MIKLÓS SOROZATA
Nyitottság és a részletekre való odafigyelés jellemzi az osztrák csellista, Valerie Fritz zenefelfogását, legyen szó bélhúrokról vagy elektronikáról, régizenéről vagy kortárs művekről. Vallja, a közönséggel gondosan összeállított programok és új koncertformátumok révén lehet hatékonyan kommunikálni.
Cecilia Bartoli újra a Müpában! A világhírű olasz koloratúrszoprán/mezzoszoprán vendégszereplése mindig ünnep: produkcióit a szikrázó technikai bravúrok zuhataga és az előadásmód érzelmi-indulati intenzitása egyaránt kivételessé avatja.
Műsor:
Robert Schumann: 3. (Esz-dúr, „Rajnai”) szimfónia, Op. 97
Richard Wagner: A walkür – Wotan búcsúja és tűzvarázs
A három hangversenyből álló Lukács bérlet csupa felfedezés. Mindenekelőtt két fiatal karmester nevét jegyezhetjük meg, hiszen a középgenerációt képviselő Héja Domonkos által vezényelt első koncert után a másodikon a harmincegy éves Hontvári Gábor, a harmadikon a harminchét éves Erdélyi Dániel számára kínál lehetőséget a bemutatkozáshoz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.
A fiatal portugál muzsikusok által Amszterdamban alapított Maat Saxophone Quartet bármit játsszon a fadótól az új zenéig, az egyéniség nem hiányozhat produkciójukból. Az egyebek mellett Portugália és Hollandia legrangosabb zenei versenyein is győzelmet arató együttes már két lemezt is kiadott, a kritika pedig rögtön az elsőről azt írta: „ígéretes, ördögien jó és mennyeien ragályos” .
Sztárestek zongorával
Közreműködik: Freddie De Tommaso
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.