Kúpte si vstupenku
Barangold be velünk a Magyar Honvédség, a k.u.k. és a Vörös Hadsereg egykori lő- és gyakorlóterét, ismerd meg a felhagyott bunkerek bizarr világát és a történelem más ránk maradt titokzatos emlékeit!
Margó díjas műfordító, szerkesztő, író az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíjas sorozat következő vendége. Legismertebb műve a Holtverseny, melyből színházi adaptáció is készült. A beszélgetőpartner Vass Norbert, a KULTer.hu egykori szerkesztője, jelenleg a Szépirodalmi Figyelőt és a SZIFONline-t szerkesztője.
December 4-én, csütörtökön 18 órától különleges élményben lehet része mindazoknak, akik ellátogatnak a Békés Városi Művelődési Központba: hazánk egyik legismertebb és legsikeresebb üzletembere, Balogh Levente tart inspiráló előadást.
2025-ben Róth Miksa születésének 160. évfordulóját ünnepeljük, ehhez kapcsolódóan megújultak a múzeum kiállítótermei is, amelyekben új típusú programokra, és természetesen új művészetterápia eseményekre is várunk benneteket. A RÓTH160 emlékév apropóján ezúttal “sötét termünk”, azaz sötétben ragyogó ólmozott üvegablakaink kerülnek majd előtérbe a csend és a nyugalom témájában szervezett alkalmon.
Hamarosan jön a Mikulás, hogy elvigye az ajándékokat a gyerekeknek....a Mikulásgyárban a két kis csintalan krampusz azonban egyáltalán nem akar a feladatával foglalkozni, és ahelyett, hogy az ajándékokat csomagolnák, rosszalkodnak, szórakoznak, ráadásul ahogy telik az idő, a bendőjükbe is több édesség kerül, mint az ajándékzacskókba... mi lesz így a gyerekek ajándékaival?
Sok szeretettel várom az érdeklődőket, akik szívesen megismernék a tango, a „mate” és a Malbec hazáját, ahol szinte állandó az államcsőd veszélye. Bejárjuk majd a Föld 3 millió km2-nyi területét, miközben bemutatom Dél-Amerika második legnagyobb országának egyedülálló természeti kincseit és néhány ember alkotta különlegességet is.
Szürrealista filmtörténeti előadás-sorozat IV.
Mit jelent a 21. században a család, hogyan lehet megtalálni a helyünket az élet különböző területei között? Generációk szerepei, generációváltás, és a szendvicsgeneráció kihívásai…
Steigervald Krisztián karácsonyi különleges élményestjén ismételten végigkalauzol minket a generációk világán, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek számunkra.
A Mikulás napján játszódó történet főhőse Balambusz, a jóságos kiskrampusz, aki ebben az évben először segíthet a Mikulásnak az ajándékok szétosztásában. Egy váratlan pillanatban azonban eltűnik a zsák. A segítőkész nyúltestvérek és a kötelességtudó kiskrampusz elindulnak, hogy kalandos úton visszaszerezzék az ajándékokat...
"Irgalom, édesanyám...!" József Attila monodráma
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.