Koncert, zene

A nagy érdeklődésre való tekintettel, és az elmúlt alkalmak tapasztalataiból kiindulva a helyjegyeket érdemes időben megváltania annak, aki nem akar lemaradni erről az örök élményről!

Újévköszöntő műsorunkban a karácsony és farsang közötti időszak keretébe foglalva villantunk föl tükörcserepeket az újesztendő hagyományaiból.

A Magyar Állami Népi Együttes Verbunkos című előadásában a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát idézi fel a zene és tánc vonatkozásában. Ezek a törekvések az évszázados háborúskodások után gazdaságilag és politikailag is magára találó ország lendületes modernizációs szándékait tükrözik.

Az örök Kalotaszeg című előadás egy bánffyhunyadi zenész család, a Vargák ("Csipások") zenéje kapcsán foglalja össze Kalotaszeg tipikus román, magyar, cigány népzenéjét, táncait.

Budapest több arcú város. A város lüktetése estére egy kicsit nyugovóra tér, felgyulladnak a fények és egy új város lép ki a szürkületből. E programunk azon vendégeink számára készült, akik szeretik az élőzenét, és szívesen fogyasztanák el vacsorájukat romantikus hangulatban.

A világhírű Rajkó Zenekar és Népi Együttes munkássága több évtizedes hagyományokon alapul. Az együttest cigányzenészek alapították. Zenei kincsük a régi cigánydinasztiák hagyományaiban gyökerezik. A Rajkó Együttes tagjainak kivételes szakmai jártassága a különleges nevelési módszerből fakad, amely a természetes hajlam megőrzésén alapul, ez a tudás pedig a virtuozitás egyik lényeges előfeltétele.

Október 8.,15.,22.,29 vasárnap 17:00-21:00-ig Sirtos görög táncház

A hagyományos szerdai táncház, mulassatok velünk! A „szerdai Fonótáncház”, mindenkori elnevezésétől függetlenül fogalommá nemesedett. Ezt a hírnevet elsősorban azzal érdemelte ki, hogy a program egyik legfontosabb hitvallása a folyamatos kapcsolattartás a táncházasok és az adatközlők, népi hagyományőrzők között. Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt tizennyolc évben a föllelhető énekes-táncos-zenészek közül mindenki megfordult a Fonóban a Rábaköztől Moldváig.

Előadóink olyan gyerek táncegyüttesek, amelyek évek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes vagy művészeti iskola keretein belül.

Az adventi időszak a várakozásról szól. A magyar népzene lelket melengető, éltető ereje, a magyar költők verseiben az élet, az adott kor legtalálóbban megfogalmazott igazságai segítenek a hallgatóságnak elmélyedni az advent hangulatában.

BUDAPEST FOLK FEST - BERKA EGYÜTTES MOLDVAI ÉS VONÓS TÁNCHÁZA (HELYSZÍN: FONÓ BUDAI ZENEHÁZ)

90 éve született Zerkula János, gyimesi prímás

Adventi hangulatban az ország legkedveltebb népzenészével.

20 éves a Fonó Zenekar: Kodály-műsor - Kodály Zoltán születésnapján. Bemutatkoznak az idei Kecskeméti Prímásverseny díjazottjai.

A kulturális világörökség listáját az UNESCO a budapesti panorámával bővítette. Az egyik ok, hogy ezek a helyek kiválasztásra kerültek, hogy a Duna partjai Budapestnél a főváros történelmének különböző periódusait illusztrálják, továbbá a város a világ egyik kiemelkedően szép városképével rendelkezik.

Együtt búcsúztatjuk az évet egy óriási mulatsággal Házigazda: TÉKA zenekar Vendég: Szászcsávási zenekar

Az Apám ablakából az ég című előadás az élet egyik legfontosabb titkába nyújt betekintést: hogyan igyekszünk férfivá válni, hogyan történik meg mindez küzdelmesen, mégis észrevétlenül. Egy gyerek nézi az apját a biztonságot adó anyai ölelésből – ez a kezdőpont, erről a kedves helyről indul a „táncos kaland”.

Huszonöt évvel ezelőtt kerültem először kapcsolatba népzenével. Ez olyan benyomás volt számomra, aminek következtében mai napig töretlenül járok ezen az úton.

Előadóink olyan gyerek táncegyüttesek, amelyek évek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes vagy művészeti iskola keretein belül.

Ünnepelje a Valentin napot a 2 órás, romantikus Dinner & Cruise programunkkal! Hozza el kedvesét egy romantikus hajókirándulásra, tegye ezt a napot egy hajókázással emlékezetessé!

Előadóink olyan gyerek táncegyüttesek, amelyek évek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes vagy művészeti iskola keretein belül.

A Magyar Állami Népi Együttes alkotóinak régi álma valósult meg, amikor Nikola Parov friss hangzású, dinamikus, ősi motívumokat görgető populáris zenéjével találkoztak. A zeneszerző különleges, szaxofont, dobot és rézfúvósokat is felvonultató etno-zenéje mellé, a magyar néptánc legdinamikusabb, legerőteljesebb mozdulatait, valóságos táncvihart állítottak színpadra.

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ