Koncert, zene

519 program


DÉS LÁSZLÓ: DALOK EGY ZONGORÁVAL

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Dés László nem csak eljátssza dalait, de a keletkezésükről is mesél. Kulisszatitkokról, hogyan született a Nagy utazás, milyen volt dolgozni Bereményi Gézával, az előadókkal, filmrendezőkel… Izgalmas, bensőséges este ígérkezik a szerző-előadóval!

Hangverseny látogatók tízezrei őrzik emlékezetükben azoknak a május 30-i koncerteknek az élményét, amelyeken Kocsis Zoltán gyermekek javát szolgáló jótékony célú produkciókkal ünnepelte születésnapját.

PénteK13 – Oláh Gergő és Zenekara – Élő nagykoncert

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Oláh Gergőt az X-faktor harmadik szériájának nyerteseként ismerhettük meg, ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon az énekest.

A nibelung gyűrűjében beteljesedő gigantikus színházi előadás a Rajna hűvös mélyén kezdődött, a folyó kincsét őrző sellők játékával, s az őket csalódottan bámuló Alberich, a nibelung hasztalan vágyakozásával. A szánalmasan csúf és a vízben esetlenül mozgó lény elkeseredésében könnyű prédájává vált a világ feletti uralom vonzásának, és a szerelmet fennhangon elátkozva elrabolta a Rajna kincsét.

Az Aurevoir frontszekciója különleges koncerttel várja a hallgatókat: rég nem játszott dalok kerülnek majd elő a fiókból, és ezt az időutazást újabb szerzeményeikkel és kedvenc feldolgozásaikkal egészítik ki a fiúk. Mindezt egy gitáron és egy mandolinon.

A kongói-belga származású Marie Daulne Belgiumban alapította Zap Mama nevű zenekarát, és lett vele a világzenei színtér egyik korai sztárja.

Nagyzenekari koncert: Mahler

Budapesti Fesztiválzenekar

Mahler
Richter
Karg
Fischer

Stefanie True (szoprán)
művészeti vezető és barokk hegedű: Midori Seiler
barokk gesztika: Sigrid T’Hooft

Joseph Haydn: 35. (B-dúr) szimfónia, Hob. I:35
Carl Philipp Emanuel Bach: 1. (a-moll) csellóverseny, H. 432
Leoš Janáček: Idill, JW 6/3

Szent Efrém // Hello, goodbye!

Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Több mint két évtizede, alapítóként köszönt be egy nagy hellóval - 2024-ben pedig
egy hangos goodbye-jal búcsúzik a Szent Efrémtől Bubnó Márk. Az együttes
maghatározó hangja és arca, a minden nyelven (is) hibátlanul éneklő hangfenomén,
a mellékállásban faápoló és ironman „Marcika” ezen az estén áll utoljára színpadra
Magyarország legnépszerűbb vokális együttesével.

Improvizációk

A francia zene - akárcsak a francia konyha - kifinomultságáról híres, az ízek és a színek tökéletes összhangjáról, a részletek kidolgozottságáról. Igazi ínyencség.

Műsoron Schubert és Brahms művei, valamint a Hungaricus együttes népzenei feldolgozásai.

Concertino: Purcell, Françaix, Britten

Budapesti Fesztiválzenekar

Purcell
Françaix
Britten
Bogányi
Pilz

Közismert, izgalmas-érzéki hangulatú dalok légies zongorakíséretre, eredeti és humoros prózai átkötésekre és az ezzel dalról dalra együtt élő füstös hangra építve.

Az Európa nevezetes zenei tájait bemutató sorozat első koncertje északra kalauzol, az ott élő népek sajátságos világát, színeit és ízeit bemutatva. Sibelius történelmi eseményeket bemutató szimfonikus költeményének zenei témája a finnek nemzeti énekévé vált.

MŰSOR:
BEETHOVEN: D-dúr hegedűverseny op. 61
MAHLER: 5. (cisz-moll) szimfónia

Augustin Hadelich hegedű
Vezényel: Keller András

A nemzetközi historikus régizenei előadópraxis egyik legjelentősebb képviselője, a világhírű holland csembaló-, orgonaművész és karmester, Ton Koopman idén októberben tölti be 80. életévét.

Haydn–Mozart – 2.

Budapesti Fesztiválzenekar

Haydn
Mozart
Rusinek
Honeck

2021. szeptemberében 55. évadát kezdte meg a Dixie Klub a Pinceszínházban.

Szabó István (lant) CD - bemutató hangversenye

Tesz-vesz óvoda sajnos elfogyott
13 Esemény

Korosztály: 3-7 év

SZERENÁD-EST - Dvořák, Farkas Róbert F/3. sajnos elfogyott
13 Esemény

Antonin Dvořák (1841-1904) több másik zeneszerzőhöz (pl. Brahms) hasonlóan könnyedebb fajsúlyú művekkel, szerenádokkal nyitotta meg zenekari műveinek sorát. Két fiatalkori szerenádja közül az elsőt vonós zenekarra írta, a Mozart korabeli szerenádok mintáját követve. A másodikban csak fúvós hangszereket és mély vonósokat alkalmaz és ebben a műben már a későbbi szláv táncokat előlegezi meg.

Prieger Zsolt: Budapest Zengeráj irodalmi-zenés előadás

K11 Művészeti és Kulturális Központ

A Budapest Zengeráj Prieger Zsolt (Anima Sound System) rendhagyó irodalmi-zenés előadása a 150 éves Budapesthez kötődő írók-költők és úgynevezett humoristák-kabarészerzők – Heltai Jenő, Kassák Lajos, Nagy Endre, Szomory Dezső, Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Tóth Árpád, Örkény István, Radnóti Miklós, Krúdy Gyula, József Attila, Rejtő Jenő, Pajor Tamás, Tandori Dezső, Szerb Antal és sokan mások – szomorú és nevetős, klasszikus és zugszínházi, fennkölt és flaszternyelvű szövegeiből készült.

Zorán Koncert sajnos elfogyott
13 Esemény

Zorán Koncert

Csili Művelődési Központ

A legendás előadó május 9-én, csütörtökön 19 órától a Csilibe invitálja közönségét!

Fővárosunk a Duna vízéről nézve lélegzetelállító élményt nyújt, mind az idelátogatók, mind a helyiek számára, egy itt töltött este pedig új energiákkal és csodálattal tölti fel az embert. Hajózz Budapest szívében és gyönyörködj a világörökség részévé nyilvánított panorámában!

Ragnarök Trio

Budapest Music Center

Az összeomlás határán táncoló tenorszaxofon, a kíméletlen gitárriffek és a fékeveszett dobolás egyszerre teremt absztrakt és energikus világot, miközben a zenei megközelítést alapjaiban határozza meg a szabad improvizáció.

Duruzsol az erdő

ÓKK-Csillaghegyi Közösségi Ház

Zenés mesejáték két felvonásban a madarak és fák napja alkalmából

Görög est a Mydros együttessel

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

2024-ben, havonta egy alkalommal folytatódnak a Görög estek a Mydros Együttes közreműködésével.

ROCK COVER NIGHT

Újpesti Kulturális Központ nonprofit Kft.

Chili Con Carne – Red Hot Chili Peppers Tribute

Kedélyes Urak – Deep Purple Cover

AlmAcoustic Duo

Hegyvidéki Kulturális Szalon

Alakítsd Te a műsort! Interaktív jazz koncert az AlmAcoustic Duoval

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!